Kevésbé borúlátók a vállalkozások

Továbbra sem mutat egyértelmű irányt a hazai vállalkozások várakozásait mutató K&H kkv bizalmi index. Az első negyedév növekedését, majd a második negyedév csökkenését követően jelenleg ismét javulni tudott az index.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Az optimista hozzáállás főként azzal magyarázható, hogy a gazdaságpolitikát, a közterheket valamint a vállalati hitelkamatokat tekintve is bizakodóbbak a vállalkozások. Mindeközben a piac beszűkülése következtében megnövekedett fizetési határidők miatt a vevőkkel kapcsolatos várakozások jelentősen romlottak, jelenleg megközelítik a 2008-as mélypontot.

Az 500 hazai mikro-, kis- és középvállalkozás vezetőinek megkérdezésén alapuló K&H kkv bizalmi index 5 pontos növekedést követően jelenleg -30 ponton áll. A fogyasztói bizalmi index értékével ez alkalommal ellentétesen mozgó kkv bizalmi index esetében számottevő, 10 pont feletti emelkedés figyelhető meg a gazdaságpolitikával, közterhekkel, vállalati hitelkamatokkal és a szállítókkal kapcsolatos kilátások tekintetében. „A gazdaságpolitika és a közterhek megítélésének javulása annak köszönhető, hogy az eddigi negatív várakozások mérséklődni látszanak, míg az alapkamat csökkenésével összefüggően a vállalati hitelkamatok csökkenését valószínűsítik a cégvezetők” – magyarázta az eredményeket Németh László, a K&H Kkv marketing főosztály vezetője.

A vevőkre vonatkozó várakozások ugyanakkor megközelítik a 2008-as mélypontot. „A vevői kapcsolatok megítélésének romlása annak tudható be, hogy mind a jelenlegi, mind az egy év múlva valószínűsített fizetési határidő növekedett, ami a fizetési fegyelem mellett vélhetően a vállalkozások piacainak beszűkülésével is összefügg. Ez utóbbit támasztja alá, hogy a kkv-k közel fele (44%) jelezte, új piacot keres vállalkozásának. A felmérés eredményei alapján azonban úgy tűnik, hogy a megnövekedett fizetési határidőt a cégek áthárítják majd a szállítókra” – mondta el a kkv szakértő.

”A különböző ágazatokat tekintve az előző negyedévhez hasonlóan továbbra is a mezőgazdasági cégek tekinthetőek a legoptimistábbaknak, de jelentős hangulatjavulás jellemzi a kereskedelmi szektort is. A szolgáltató és ipari cégeknél továbbra is a pesszimista hangulat stagnálása figyelhető meg. Az árbevétel szerinti bontás alapján minden kategóriában javulás mutatkozik, ugyanakkor egyértelműen az látható, hogy a cégméret növekedésével a jövőbe vetett bizalom is növekszik” - részletezte az eredményeket Németh László.

A kutatásról
A K&H és a GfK által 2004 óta folyamatosan készített negyedéves K&H kkv bizalmi index kutatás 500 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint éves árbevétel alatti társaság vezetőjének megkérdezésével történik. A kutatásban a vállalkozások gazdasági helyzetét leginkább befolyásoló 10 gazdasági tényezőt és annak várt változásait vizsgálják: vevői kapcsolatok, szállítói kapcsolatok, munkaerő, vállalat pénzügyei, bankok, gazdaságpolitika, közterhek, EU, versenyhelyzet, vállalati hitelkamatok. A K&H kkv bizalmi index a 10 részindex súlyozott átlaga, annak megfelelően, hogy az egyes tényezőket mennyire fontosnak ítélik a vállalkozások. A legutóbbi felmérés 2012. szeptember 6. és 14. között történt.
 

 

 

 

Véleményvezér

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.
Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni

Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni 

A kígyóuborka feliratkozott a történelembe.
Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo