Ketyeg az óra: egy hetük maradt a lakástulajdonosoknak

Egy hete maradt a hazai lakástulajdonosoknak arra, hogy eldöntsék, váltanak-e lakásbiztosítást a márciusi lakásbiztosítási kampány során. Az Insura.hu biztosításközvetítő adatai szerint az ügyfelek 96 százaléka, vagyis szinte mindenki találhat a jelenleginél kedvezőbb feltételű biztosítást. A legtöbbet azok takaríthatnak meg, akik legalább három éve nem változtattak a szerződésükön: ők a mostani kampányban a jelenlegi biztosításukénál 35-40 százalékkal alacsonyabb díj mellett tudnak váltani.

„Mára szinte mindenkit elért az az információ, hogy egy néhány perces kalkuláció akár 20-30 ezer forintos díjmegtakarítást is eredményezhet, ezért a tavalyinál is többen tekintik át kalkulátorok segítségével az aktuális díjkínálatot – mondta dr. Kozma Gábor, az Insura.hu vezérigazgatója. – Az előző évi kampány tapasztalatai alapján az idei időszak végére is felpöröghet a szerződésváltások száma: az utolsó hét során még további 100-120 ezer biztosítást cserélhetnek le a lakástulajdonosok, és körülbelül ugyanennyien egyezhetnek meg jelenlegi biztosítójukkal arról, hogy meglévő szerződésük feltételeit kedvezőbbre cserélik.”

Az Insura.hu közvetítői csatornáin márciusban megkötött lakásbiztosítási szerződéseket átlagosan 42.100 forintos díjon kötik, ezen belül az online kötött szerződések átlagdíja 36 100 forint körül mozog. Ezek az értékek mintegy 3 százalékkal alakulnak a tavalyi kampány hasonló értékei felett. A piacon lakásbiztosítási termékeket kínáló 14 biztosító közül négyen: a Groupama, az Uniqa, az Alfa és a Köbe szerezték meg az új kötések 66 százalékát. Idén a szerződések egyötöde kerül ki az MNB standard követelményeinek megfelelő minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítások (MFO-k) közül.

Az új szerződések igénybevételekor az ügyfelek tudatosan élnek a különféle díjkedvezmények lehetőségével, így például az elektronikus kommunikáció választásával – tízből kilencen vállalták a papírmentes kapcsolattartást. Ugyancsak 90 százalék azok aránya, akik már nem tartanak igényt a csekkes befizetésre, az egyösszegű éves díj befizetésével pedig 61 százaléknyian spórolnak további 5-10 százalékot a díjaikon.

Véleményvezér

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo