Ketyeg az óra az autósoknak

Már csak néhány napja maradt a döntésre több mint 400 ezer személyautó üzemben tartójának, hogy lecseréli-e év végi évfordulós kötelező biztosítását.

Az év végi évfordulós szerződések esetén legkésőbb december 1-jén éjfélig kell eljuttatni a felmondást a meglévő biztosítóhoz – hívta fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő.

A biztosításközvetítő saját adatai szerint jól járt, aki eddig váltott, a jelenlegi biztosító által megajánlott 51 900 forint átlagdíjhoz képest átlagosan csak 33 ezer forintos díjat kell fizetniük a jövő évre. Kozma Gábor, az Insura.hu vezérigazgatója kiemelte, hogy a biztosítók közötti verseny tavalyhoz képest erősödött, egy-két biztosító most jelentősen kedvezőbb díjtarifákat alkalmaz.

Már csak néhány nap maradt
Már csak néhány nap maradt
Fotó: Depositphotos

Az előző évek tapasztalatai alapján az utolsó 4-5 napban hozza meg döntését a kampány során váltók mintegy 20 százaléka.

Ha a felmondás nem jelenik meg időben a biztosítónál, az autós automatikusan lecsúszik a váltási lehetőségről, és csak a jelenlegi kötelezőjét viheti tovább jövőre a meglévő biztosítója által megállapított új díjon – jelezték a közleményben.

Az Insura.hu-n keresztül lezajlott eddigi megrendelések szerint az új szerződések átlagdíja 33 100 forint, ezen belül az online kötések átlagdíja 32 300 forint volt. Az érintett autók átlagéletkora 20,5 év.

Az autósok 2010. január 1-je előtt egységesen január 1-jei évfordulóval köthettek kötelező biztosítást. Az azóta megvásárolt gépjárművek szerződéseinél már nem a naptári kezdőnap, hanem a megvásárlás napja számít évfordulónak, amikor lehetőség van biztosítót váltani.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo