Két számjegyű drágulással számolnak idén az ingatlanpiacon

Erősen indult az év a magyar lakáspiacon, egy sor új gazdaságpolitikai intézkedés is támogatja a forgalom és az árak emelkedését 2025-ben, mindkettő esetében további kétszámjegyű növekedés várható – az OTP Ingatlanpont szakértőinek kedden közölt elemzése szerint.

Támogatja a növekedést többek között az állampapírok jelentős kamatfizetése a háztartások számára, az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások átmeneti felhasználhatósága, az adómentesen adható munkáltatói támogatások bővülése, a kistelepüléseken elindított otthonfelújítási program, a munkáshitel elindulása, a kedvezőbb hitellehetőségek.

Az ingatlanárak és a forgalom kétszámjegyű növekedése várható idén
Az ingatlanárak és a forgalom kétszámjegyű növekedése várható idén
Fotó: Depositphotos

Az adataik szerint 2024-ben 38 százalékkal több érdeklődést regisztráltak, mint az előző évben, az idei január pedig még ezt is meghaladta, hiszen további 46 százalékos ugrás látszik a tavalyi első hónaphoz képest – emelte ki Lipták Zsuzsa, a zenga.hu ügyvezetője az elemzésben. Ezen belül a lakások iránt kétszeres, a házak iránt pedig 33 százalékkal magasabb érdeklődést látnak az év elején, a legtöbben a felújított, átlagos és jó állapotú ingatlanok iránt érdeklődnek.

Budapesten az elmúlt évek legnépszerűbb környékein (XIII., XIV. és XI. kerületek) a legerősebb a kereslet, de a külső kerületek is élénkülnek, a korábban „elfeledett” környékeken akár három-négyszeres növekedés is látható. Vidéken Pest vármegye mellett Hajdú-Biharban és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyékben a legnagyobb a kereslet, míg a legnagyobb bővülést Baranyában, Tolnában és Győr-Moson-Sopron vármegyékben regisztrálták az év első hónapjában. 

Az elemzés szerint ugyanakkor a kereslet bővülésével a kínálat egyre kevésbé tud lépést tartani. Tavaly november és 2025. februárja között országosan a házak esetében 10 százalékos, a lakásoknál 15 százalékos csökkenés volt az elérhető ingatlanok számában. Budapesten még jelentősebb a kínálat szűkülése, az elérhető lakások száma közel negyedével esett.

Véleményvezér

Magyar Péter harmadannyi fizetéssel beérné, mint Orbán Viktor

Magyar Péter harmadannyi fizetéssel beérné, mint Orbán Viktor 

Magyar Péter jelentősen megnyirbálná a miniszterelnöki fizetést.
Kamu a Putyin rezidenciája elleni ukrán dróntámadás, Trump megette

Kamu a Putyin rezidenciája elleni ukrán dróntámadás, Trump megette 

Az oroszok kíméletlenül hazudnak.
Döbbenetes bejelentést tett Oroszország, akár fegyverrel is támogatják Kínát az USA-val szemben

Döbbenetes bejelentést tett Oroszország, akár fegyverrel is támogatják Kínát az USA-val szemben 

Figyelemreméltó az orosz külügyminiszter kijelentésének időzítése.
Csodát talált Hadházy Ákos, gyönyörű közút vezet Lázár János fiának házához

Csodát talált Hadházy Ákos, gyönyörű közút vezet Lázár János fiának házához 

Lázár János szűk körben már megvalósította a családbarát kormányzást.
Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo