Keddtől új világ kezdődik a rollereseknek

Holnaptól mintegy 50 ezer e-rollerrel már csak kötelező biztosítással lehet közlekedni a hazai utakon. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) arra hívja fel a figyelmet, hogy a jármű vezetőjének közúti ellenőrzés során be kell tudnia mutatni a biztosításról szóló igazolást, de bérlés esetén is a használónak kell meggyőződnie arról, hogy az adott járműre kötöttek-e kgfb-t.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A biztosítási alkuszok eddigi tapasztalatai szerint a rolleresek többsége már évi 10 ezer forint alatt is találhat megfelelő kötelező biztosítást járművére. A díjak mértéke azonban biztosítónként még úgy is jelentős mértékben szóródik, ha nem vesszük figyelembe azokat a több százezer forintot is elérő éves összegeket, amiket nyilvánvalóan azok a biztosítók hirdettek, meg, amelyek egyelőre nem kívánnak rolleres ügyfeleket szerezni.

Már csak kötelező biztosítással használhatók az e-rollerek
Már csak kötelező biztosítással használhatók az e-rollerek
Fotó: Depositphotos

Ennek elsődlegesen az lehet az oka, hogy jelenleg még hiányoznak az ilyen járművekre vonatkozó KRESZ-előírások, így a kockázat valódi mértékét sem lehet pontosan meghatározni.

Évi tízezer forint körüli összeget mindenképpen érdemes kifizetni az elektromos rollerek kötelező biztosítására. Nem csupán a büntetés elkerülése érdekében (az ellenőrzés várható gyakorlatáról még nem rendelkezünk információval), hanem azért is, mert ezekkel a járművekkel is könnyen lehet akár milliós károkat is okozni – emelte ki Cselovszki Zsolt, a FBAMSZ elnökségi tagja. – A kis méretű kerekek és a sok helyen rossz útburkolat szinte bizonyossá teszi, hogy előbb-utóbb mindenki átél kisebb-nagyobb balesetet ezzel a járművel. A kötelező biztosítás azonban csak a másoknak okozott károkat téríti, így a rollereseknek érdemes balesetbiztosítás megkötésével a saját biztosítási védelmükről is gondoskodni.”

Igazoltatás – sok a nyitott kérdés

A hatályos törvényi előírások szerint a roller használója felel azért, hogy az adott jármű rendelkezik-e kgfb-vel. Ezt közúti ellenőrzés során neki kell bizonyítania a biztosítótól kapott – akár papíralapú, akár elektronikus – igazolással. A személy- és haszongépkocsikkal szemben, megfelelő egyedi azonosító hiányában, ezekről a járművekről nincsen központi biztosítási nyilvántartás. Bérrollerek esetében a biztosítást a bérbeadó cég köti meg, de elvileg ebben az esetben is az ügyfél felelőssége, hogy a kölcsönzés megkezdése előtt meggyőződjön a kötelező meglétéről.

Véleményvezér

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo