Júliustól nő a gyermeket nevelők nettó bére, de ehhez már most van teendő

A kiskorú gyermeket nevelő szülők adóalapját csökkentő családi kedvezmény mértéke 2025. július 1-jétől 50 százalékkal nő, így a kétgyerekes családok az év második felében már nem havi 40 ezer, hanem 60 ezer forint adót és járulékot takarítanak meg.

A családi kedvezmény érvényesítését már januártól lehet kérni a munkáltatótól vagy kifizetőtől az adóelőleg-nyilatkozat kitöltésével, melyben vagy a kedvezmény összegét vagy a gyermekek számát kell megadni. Így például egy kétgyermekes család esetén januárban vagy 266 660 forint adóalap kedvezményről lehet nyilatkozni, vagy két kedvezményezett eltartottat lehet megadni. Mindkét esetben a család havi 40 ezer forint adómegtakarításra lesz jogosult.

Jelenleg a családi kedvezmény ténylegesen megkapható összege egy gyerek után 10 ezer forint, két gyermek után 20–20, azaz összesen 40 ezer forint, három után pedig gyermekenként 33 ezer, vagyis összesen akár 99 ezer forint. Négy vagy több gyerek után is gyermekenként 33 ezer forint a megspórolható összeg.

A kedvezmény évközi növekedése miatt célszerű a családoknak a második megoldást választaniuk, tehát az adóelőleg-nyilatkozatban a gyermekszám megosztásával kérni a kedvezmény közös érvényesítését. Ebben az esetben a szülőknek 2025 júliusában nem kell új adóelőleg-nyilatkozatot adniuk, mivel júliustól a munkáltató vagy kifizető automatikusan az 50 százalékkal magasabb összegű kedvezményt érvényesíti majd. A fenti példát folytatva a kétgyermekes család júliustól nem 40, hanem 60 ezer forint adómegtakarításra lesz jogosult – automatikusan.

Egy háromgyerekes családnak plusz 50 ezer forint jut
Egy háromgyerekes családnak plusz 50 ezer forint jut
Fotó: Depositphotos
Ha azonban a családi kedvezményt összegszerűen adják meg az adóelőleg-nyilatkozatban, akkor a szülőknek, házastársaknak júliustól új adóelőleg-nyilatkozatot kell adniuk. Ennek elmaradása esetén a megnövekedett kedvezményt csak az éves bevallásukban, legkorábban 2026 márciusában tudják majd érvényesíteni.

Véleményvezér

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo