Jóval az átlagár alatt vannak a kötelező biztosítások díjai

A kgfb-kampány első 13 napjában több mint 9 ezer új kötelező biztosítást kötöttek a novemberi szezonban - közölte a Netrisk a saját adatai alapján. A „kampányos” személyautók esetében az átlagdíj valamivel több mint 32 ezer forint volt, ami éves szinten 15 százalékos emelkedést jelent, viszont bőven elmarad a teljes autóállományra vonatkozó 50 ezer forint feletti összegtől. Ebben szerepet játszik az is, hogy a “novemberi kötelezősök” 87 százaléka a bonus-malus besorolási rendszer szerint B10-es kategóriába tartozik, azaz régóta balesetmentesen vezetnek. 

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Besnyő Márton hozzátette, hogy az egyes biztosítók ajánlatai között jelentős eltérések vannak, éppen ezért fontos, hogy minden évben felülvizsgálják az érintettek a díjakat.  A Netrisken a kalkulátorok segítségével a különböző ajánlatokat könnyen össze lehet hasonlítani, és egy új szerződés kötése is sokkal egyszerűbb. Az újrakötések több mint 80 százalékát ma már az alkuszok menedzselik, amibe beletartozik a meglévő szerződések felmondása, a díjkalkuláció és az új szerződés megkötése is.

Adatok, legek 

Az idei kampány első 13 napjában a Netrisknél kötelező biztosítást kötő autósok 21 százaléka budapesti lakos, a fennmaradó 79 százalék vidéki településen lakik.  A biztosítást kötők átlagéletkora pedig 65 év. 

Még korai végleges mérleget vonni a kötelezős szezonról, de az első etap érdekesebb eredményei közé tartozik, hogy a legidősebb autó, amelyre új biztosítást kötöttek, 1958-es gyártású. A legidősebb motorkerékpár pedig egy 1960-ban gyártott Csepel márkájú jármű. A legmagasabb éves díj több mint 130 ezer forintot tett ki, a legalacsonyabb pedig több mint 8400 forint volt. 

Véleményvezér

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo