Jól tette, aki az elmúlt 3 évben ingatlanba fektetett, 46 százalékot nyert

A befektetési célú ingatlanvásárlások esetében mind a bérleti díjból, mind pedig az eladáskor szerzett nyereségen nőtt a hozam mértéke az elmúlt években – derül ki az MBH Indexből, az MBH Jelzálogbank által végzett ingatlanpiaci elemzésből. Az elmúlt években az utóbbi elem jelentős hasznot biztosított a befektetők számára, 2020 első és 2023 első negyedéve között a lakásárak 46 százalékkal emelkedtek, amely évenkénti 14 százalékos hozamot jelentett. A KSH adatai alapján a 2020 decemberi mélyponthoz képest országosan 52 százalékkal, míg Budapesten 54 százalékkal lettek magasabbak a bérleti díjak 2023 augusztusára. A teljes ingatlanpiacot és a jelzáloghitelek piacát tekintve a hitelkamatok csökkenése jelentős fordulatot hozhat 2024-ben, különösen a 6 százalék alatti kamatok elérése esetén várható fellendülés.

Bár az elmúlt évben a növekedés üteme lassult, az éves bérleti díj változás így is körülbelül 12,5 százalékos volt Budapesten és országosan – állapították meg az MBH Jelzálogbank elemzői az ingatlan bérleti díjak változását vizsgáló kutatásukban. A 2020 decemberi mélyponthoz képest viszont már több mint 50 százalékkal alakultak magasabban 2023 augusztusában. A fővároson belül a legnagyobb emelkedés – a koronavírus-járvány okozta visszaesés mélypontjához képest – a pesti belső kerületeket jellemezte, ahol a növekedés értéke megközelítette a 60 százalékot. Második helyen a budai hegyvidéki kerületek álltak, amit szorosan a pesti átmeneti kerületek követtek, körülbelül 53 százalékos bérletidíj-növekedéssel. A legkisebb mértékben a bérleti díjak a pesti külső kerületekben nőttek, mindössze 42 százalékkal.

Hozamok a lakásárak növekedésével összefüggésben

A befektetési célú ingatlanvásárlások esetén számolt hozam két elemből áll, egyrészt a bérleti díjból, másrészt a lakásárak növekedéséből realizált nyereségből az eladást követően. Az elmúlt években az utóbbi elem nagyon jelentős hozamot biztosított a befektetők számára, hiszen 2020 első és 2023 első negyedéve között, a lakásárak 46 százalékkal emelkedtek. Ez éves szinten 14 százalékos hozamot jelentett, 2023 első negyedévéig 15 százalékos évesített hozamot biztosíthatott a lakásvásárlás, 10 éves időtávon pedig évente szintén 14 százalékot.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo