Jó befektetés, 5-6 hónapos képzés után havi bruttó 596 ezer forintos fizetés

A legtöbben minimum 5 év szakmai múlttal, vendéglátós, oktatási, pénzügyi vagy kereskedelmi területről váltanak IT-re.

A kutatás arra is kitért, hogy az elmúlt hét évben végzettek között milyen arányban vannak olyanok, akik jelenleg is külföldön, vagy Magyarországról külföldi IT projektben dolgoznak. Az összes résztvevő 8,1 százaléka külföldön, míg közel harmada, 31,3 százaléka itthonról dolgozik külföldi projektben. A nemzetközi karrier azonban ennél is szélesebb kör számára lehet opció: az összes válaszadó 86,9 százaléka véli úgy, hogy lenne lehetősége külföldön, vagy külföldön működő cégnek távmunkában dolgozni a jelenlegi szaktudásával és tapasztalatával.

Válságban is van kereslet az informatikusokra

Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) 2020-ban készült munkaerőpiaci elemzése 15 és 26 ezer fő közé tette kétéves időtávon a Magyarországon hiányzó IT-szakemberek számát. A jelentős keresletet a PROGmasters friss kutatása is visszaigazolja: az elmúlt három hónapban a 2017 óta végzettek 57 százaléka kapott megkeresést vagy konkrét állásajánlatot betölthető informatikai pozícióra, ráadásul a résztvevők 60,6 százaléka szerint a munkáltatója a következő 6-12 hónapban is tervezi új kollégák felvételét IT területre.

A 2016-ban alapított PROGmasters IT képzési központ főként a 20-45 éves, elsősorban karrierváltást tervezők számára kínál online vagy személyesen, illetve munka mellett is végezhető informatikai képzéseket, amelyek résztvevői számára állásgarancia-lehetőséget is kínál. A PROGmasters tanfolyamait az elmúlt években több százan végezték el, és az iskola állásgarantált programozó képzésein résztvevők 90 százaléka helyezkedett el informatikusként.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo