Jelentősen csökkent azok száma, akik nem akarnak, vagy nem tudnak dolgozni

Rekordon az emberek munkaerőpiaci részvétele a világban, ami egy fontos adat, hiszen a munkanélküliségi ráta csak csak azt mutatja, hogy hányan nem találnak munkát.

Magyarországon a munkanélküliségi ráta decemberben mindössze 4,2 százalék volt, ami kiemelkedően szép eredmény európai ööszehasonlításban is. Más a helyzet, ha ugyanerre a munkaerőpiacra úgy tekintünk, hogy azt nézzük, a munkaképeskorú lakosság hány százaléka dolgozik. Itt már azt látjuk, hogy az érintettek több mint 25 százaléka nincs a munkaerőpiacon. Ez lehet betegség, lustaság, jóléti körülmények, fekete munka, munkanélküliség és sok egyéb ok miatt. Ebben a rangsorban sem áll ugyan rosszul Magyarország, de bőven nem éri el Izland, Hollandia, Svájc 20 százalék alatti indexeit. A legrosszabb a helyzet Törökországban, ami meg is látszik az ottani gazdaság ijesztő állapotán.

 

Véleményvezér

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben 

Az élelmiszerek relatíve egyre drágábbak a magyaroknak.
Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait

Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait 

Sokaknak van elege a kormányzati riogatásokból.
Politikai szexvideóra vár az ország

Politikai szexvideóra vár az ország 

Újabb közéleti botrányt ígér a kormánysajtó.
Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar

Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar 

A számok szerint rosszul áll a szénánk.
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo