Javult ugyan a helyzet, de a bérek nagy részét így is elviszi az albérlet költsége

Bár javult a helyzet a korábbi évekhez képest. a medián lakbérek még mindig jelentős tételt jelentenek a nettó fizetésekhez mérve. Erre jutott az ingatlan.com friss elemzése, amely a kiadó társasházi lakások medián bérleti díját vetette össze a márciusi, kedvezmények nélküli becsült nettó átlagbérekkel.

A vármegyeszékhelyek közül Debrecen és Nyíregyháza emelkedik ki: mindkét városban 44 százalékos a medián bérleti díj és a becsült nettó bér aránya. Debrecenben a 200 ezer forintos medián lakbér 450 023 forintos becsült nettó bérhez viszonyul, Nyíregyházán pedig a 170 ezer forintos medián bérleti díj áll szemben 385 824 forintos becsült nettó keresettel. Szegeden 41 százalék, Pécsen, Salgótarjánban és Veszprémben 40 százalék az arány. A legalacsonyabb érték Békéscsabán látható, ahol a 105 ezer forintos medián bérleti díj a 381 781 forintos becsült nettó bér 28 százalékát teszi ki. Szekszárdon 29 százalék, Miskolcon 32 százalék, Egerben 33 százalék az arány. Az elemzésben azért van szó becsült bérekről, mert a hivatalos statisztikákban a kedvezményekkel együtt számolt nettó átlagbérek szerepelnek, ugyanakkor a bérlők jelentős része azonban nem jogosult azokra.

Nem csak az ár számít, van ahol a méret a lényeg

A megfizethetőség értékelésénél fontos szempont a kínálat összetétele is. Az ingatlan.com adatai szerint a fővárosi kiadó társasházi lakások között a 30-39 és 40-49 négyzetméteres lakások adják a kínálat jelentős részét: a teljes budapesti kínálatban ezek aránya 21, illetve 22 százalék. Az 50-59 négyzetméteres lakások részesedése 17 százalék, míg a 60-69 négyzetmétereseké 10 százalék.

Több kerületben kifejezetten erős a kisebb lakások jelenléte. A 40 négyzetméteresnél kisebb lakások aránya a X. kerületben 33 százalék, a IV. kerületben 31 százalék, a XV. kerületben 31 százalék. A 40 négyzetméter körüli lakások a XIII. és XX. kerületben 32 százalékot, a XXI. kerületben 28 százalékot, a XIX. kerületben 27 százalékot képviselnek. Balogh László szerint a jelenségnek köszönhetően néhány kerületben előfordulhat, hogy a 40–60 négyzetméteres lakások medián bérleti díja magasabb, mint a teljes kínálat középértéke. Ez pedig arra utal, hogy az adott kerületben a 40 négyzetméteresnél kisebb lakások nagyobb arányban vannak jelen, és lefelé húzzák a teljes kínálat átlagos értékét. „Erre azért kell felhívnunk a figyelmet, mert, hiába van kellőszámú kiadó lakás a piacon, ha ezeknek az élhetősége korlátozott, például a kis alapterületük miatt.” – tette hozzá a szakember.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo