Irtózatos pofont kaphat Európa egy héten belül

Ketyeg az óra.

Ötvenszázalékos vám kivetését javasolta Donald Trump amerikai elnök pénteken az Európai Unióban előállított termékekre.

Trump a Truth Social oldalon azt írta: elképzelése szerint a vámot június 1-jétől kezdhetnék alkalmazni.

Mi lesz még ebből?
Mi lesz még ebből?
Fotó: Depositphotos

„Az Európai Unióval nagyon nehéz tárgyalni. Az unió által alkalmazott erőteljes kereskedelmi akadályok, általános forgalmi adók, monetáris manipulációk és az amerikai vállalatok ellen igazságtalanul és alaptalanul indított perek miatt az Egyesült Államoknak évente több mint 250 millió dollár kereskedelmi deficitje keletkezik az EU-val szemben, és ez a szám teljességgel elfogadhatatlan” – írta. Megjegyezte: az EU „azzal az elsődleges céllal jött létre, hogy a kereskedelem terén kihasználja az Egyesült Államokat”.

Az ügyben folytatott tárgyalások „nem vezetnek sehova”, ezért ajánlja egységesen 50 százalékos vám bevezetését – fejtette ki Trump bejegyzésében, hozzátéve, hogy nem kell vámot fizetni abban az esetben, ha (egy európai uniós cég) termékét az Egyesült Államokban állítja elő.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo