Imádja a magyar a Mercit, nincs panasz a cégtől a magyarok vásárlási kedvére

2024-ben összesen 5069 darab Mercedes-Benz személygépjárművet helyeztek forgalomba Magyarországon.  Kihívást jelentő gazdasági környezetben is jól teljesített a Mercedes-Benz 2024-ben Magyarországon, és a várhatóan stagnáló hazai újautó-piac mellett további növekedésre számít az importőr Mercedes-Benz Hungária Kft. az idei évre.

S-osztály – a zászlóshajó

A Mercedes-Benz S-osztály továbbra is a legtöbbet eladott luxuslimuzin (183 db).

Kishaszongépjárművek – növekedés minden szegmensben

Az év kishaszongépjárművek terén is hozott újdonságokat, hiszen megújult a V-osztály, a Vito, a Sprinter és sikeres bevezetésre került a kiemelkedő hatótávú eSprinter 2.0 is. 2024 januárjában megnyílt az ország első Van Centere, ahol exkluzív környezetben mutatja be a Mercedes-Benz a teljes kishaszongépjármű portfólióját, a felépítménygyártói megoldásokat és prémium szolgáltatásait.

A kishaszongépjárművek regisztrációja 19,1 százalékkal emelkedett a 2023-as évhez képest Magyarországon; a Citan 52 százalékos, a Vito pedig 42 százalékos emelkedést ért el az előző évhez viszonyítva. Emellett a Mercedes-Benz immáron 3 éve folyamatosan az első számú márka az új elektromos kishaszonjármű forgalomba helyezések terén. Az eCitan és az eVito 2024-ben négyszer keresettebb volt, mint a visszafogott 2023-as évben.

A harmadik legtöbbet regisztrált típus, a V-osztály, minden idők legjobb értékesítési eredményét érte el a Mercedes-Benz termékpalettáján, 479 darab regisztrációval.  A megújult, 2024 januárjától elérhető luxus buszlimuzin ugyanis nem csak ráncfelvarráson esett át, hanem a vezetéstámogató rendszerei is kifinomultabbak lettek, még biztonságosabbá és kényelmesebbé téve ezt a modellt.

A márka az összes elektromos meghajtású kishaszongépjármű-értékesítésben 85 százalékkal múlta felül a tavalyi évet.

Globális autópiac – G-osztály, GLC és haszongépjármű-sikerek

A Mercedes-Benz a személyautók globális piacán 2389 ezer személygépkocsit és kishaszongépjárművet értékesített, köszönhetően a következetesen erősített portfóliójának és a széles termékkínálatának. Bár a teljes értékesítés kicsivel a 2023-as szint alatt maradt világszinten, a G-osztály minden idők legjobb értékesítési negyedévét érte el, miután 2024-ben új modellek mutatkoztak be, köztük a vadonatúj elektromos G-osztály. 2025 legjobban várt bevezetése a CLA lesz, amelynek elektromos hatótávja akár 750 km is lehet, és legújabb mérnöki megoldásainak köszönhetően 100 km-enként megelégszik 12 kWh-val.

Véleményvezér

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben 

Az élelmiszerek relatíve egyre drágábbak a magyaroknak.
Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait

Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait 

Sokaknak van elege a kormányzati riogatásokból.
Politikai szexvideóra vár az ország

Politikai szexvideóra vár az ország 

Újabb közéleti botrányt ígér a kormánysajtó.
Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar

Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar 

A számok szerint rosszul áll a szénánk.
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo