Idén csak vesztettek a tőzsdén, mégis bizakodóak

Egy kínai részvénypiaci kisbefektetők körében végzett felmérés szerint az első félévben az emberek háromnegyede vesztett a tőzsdén, de többségük mégis bizakodó - adta közre az eredmény ismertetője, a Shanghai Securities News.

pénzügyi hírek Hohszün (Hexun) elnevezésű weboldalán közel 38 ezer 500-an válaszoltak a feltett kérdésekre. A feleletekből az derült ki, hogy az észak-kínai válaszadóknak június végére mindössze a 24 százaléka zárt nyereséggel, vagy gyakorlatilag maradt a pénzénél. Több mint 75 százalékuk jelentett veszteséget, 40 százalékuk több mint 30 százalékot bukott. A dél-kínai befektetőknél hasonló arányok mutatkoztak.

Az észak-kínaiak 60 százaléka a családi vagyonnak több mint a felét fektette tőzsdepapírokba, mi több: negyven százalékuk vagyonuknak több mint a 70 százalékából vásároltak részvényeket. A dél-kínaiak óvatosabbnak bizonyultak, több mint 53 százalékuk kockáztatta vagyonának 10-50 százalékát a részvénypiacon.

A tőzsdézők összességében derűlátóak a kínai gazdaság következő hat hónapját illetően. Több 45 százalék gondolja, hogy a GDP növekedése 8 és 10 százalék között lesz, míg közel 40 százalékuk véli úgy, hogy az emelkedés 8 százalék alatt lesz. Mindössze 3 és fél százalékuk hiszi, hogy a gazdaság túlhevül, és 10 százalékot meghaladóan fog bővülni. Az inflációs várakozásra vonatkozó kérdésre a válaszadó kisbefektetőknek több mint a 80 százaléka nem tart számottevő áremelkedéstől az év második felében.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo