Hullanak a magyar cégek, mint a legyek

Májusban is folytatódott a Magyarországon működő cégek számának csökkenése: több mint 8 ezerrel kevesebb cég volt, mint decemberben, ami elsősorban az alacsony cégalapítási kedv eredménye. Az újonnan beindított felszámolási eljárások száma meghaladta a 2300-at, ami rekordot jelent. Az eljárások nagy része, körülbelül 80 százalék olyan cégeket érint, amelyeknek adószámát már több mint egy éve törölték. Az újonnan indított, előzmények nélküli felszámolási eljárások száma is megnőtt, meghaladta a 200-at.

A cégek megszűnésének száma nem volt túlzottan magas a vizsgált időszakban, viszont jóval kevesebb új vállalatot alapítottak az átlagnál. Az új cégalapítások száma ezres nagyságrenddel csökkent.

A megszűnéseken belül továbbra is a végelszámolási eljárások a meghatározók, és ez nem meglepő a tavalyi KATA változás során megugrott új végelszámolási eljárások számából kiindulva. A jövőre nézve ebben a körben csökkenésre számíthatunk, a tavalyi magas eljárások lezárulnak lassan, ami a számokban is megjelenik. Az idén 10 ezret meghaladó ebben a körben megszűnt cégek száma, ami „normál esetben” 3-5 ezer között szokott mozogni ezekben az időszakokban – mondta Alföldi Csaba, az OPTEN Kft. céginformációs szakértője.

A kényszertörlés miatt bezárt cégek száma nem volt jelentős, kevesebb mint 1 000. Ugyanakkor a felszámolás miatt megszűnt cégek száma, ami 700-800 között mozgott, fokozatosan erősödő tendenciát mutat.

Az újonnan indított eljárások terén a vállalkozások szembenéznek egy erősödő trenddel, hiszen általánosságban a kényszertörlési eljárások száma meghatározóbb volt a múltban, míg májusban a felszámolási eljárások kerültek előtérbe, számuk új csúcsot döntött. A vizsgált időszakban összesen 2356 vállalkozás volt felszámolással érintett, ami előre vetíti a felszámolási eljárások növekvő jelentőségét a céges környezetben.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo