Hogyan állnak a mesterséges intelligenciával a cégek?

Mennyire „MI ready” egy-egy vállalkozás, vagyis az adott szervezet milyen mértékben áll készen a mesterséges intelligencia (MI) használatára – a System 32 IT Kft. legfrissebb piackutatása erre kereste a választ.

Robot szüli meg a FOMO Sapienst? 

A szuperintelligens rendszerek jelentette egzisztenciális fenyegetés kockázata alakította ki a félelmet a technológiai függéstől és a munkahelyvesztéstől. Másik fontos hatása a FOMO (Fear of Missing Out), azaz a „kimaradástól való félelem”, az az érzés, hogy aki nem használja az MI-t, az lemarad. „Nem a mesterséges intelligencia veszi el a munkát, hanem azok az emberek, akik tudják használni.” – ahogy Mérő László, a mesterséges intelligenciáról szóló előadássorozatában kifejtette.
A digitális és a technológiai lemaradás miatti aggodalom egyértelműsíthető ebből a kutatásból is. Az MI-t kockázatosnak ítélő válaszadók körében, 68% az aránya azoknak, akik aggódnak amiatt, hogy hiteles forrásból származnak-e az MI válaszai egy-egy promptolásnál. A válaszadók 67 százaléka egyetértett azzal, hogy az MI egyszerűsíti az életet, 75 százalékuk szerint gyorsítja, 31% -uk szerint pedig veszélyezteti az emberek munkáját. A válaszadók többsége már használt a munkája során valamilyen MI megoldást, 78 százalékuk gondolja úgy, hogy aki nem foglalkozik az MI-vel, az lemarad. A vállalkozások 31 százaléka vezetett be „hivatalosan is” mesterséges intelligenciát a céges működésbe. 

Szlezák Péter, a System 32 IT Kft. alapító ügyvezető igazgatója szerint a kockázatok és a félelmek eloszlatásának fontos eszköze az edukáció, és az, hogy a cégvezetők pontosan értsék, a saját vállalkozásuk profitabilitását hogyan tudják erősíteni a jelenleg elérhető MI eszközök. Az IT biztonság kulcskérdés, amiről nem szabad elfeledkeznünk. De a félelmeink ne akadályozzanak meg a fejlődésben, mert aki kimarad, az lemarad.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo