Hazai célpontok, amelyek a nyár sztárjai a magyaroknál

Siófok továbbra is a legvonzóbb nyári úti cél a magyarok körében a Szallas.hu adatai szerint. 10-ből 8 nyári belföldi foglalás legfeljebb 170 ezer forint értékű. A többség apartmant választ. A régiós összesítésben a Balaton stabilan viszi a portál nyári foglalásainak harmadát, második helyen Észak-Magyarország, a dobogó harmadik helyén pedig Dél-Alföld áll. Eddig nyáron az online fizetések összértékének több mint 27 százalékát fizették SZÉP-kártyával a Szallas.hu oldalán.

A programkínálat is vonzza a magyarokat

Nemcsak a szálláshelyek, hanem a környékbeli programok, látnivalók is nagyban hozzájárulnak a belföldi úti célok népszerűségéhez. Szabó Zsolt, a Szallas.hu Programok és Attrakciók Üzletágának vezetője elmondta, hogy a legkeresettebb attrakciók között idén nyáron a Plázs – Siófok, a Hungarospa Hajdúszoboszló, a Gyulai Várfürdő, a budapesti Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda, valamint az Egri vár szerepel. A lista alapján jól látható, hogy a vízparti élmények, történelmi látnivalók és állatkerti programok egyaránt népszerűek. Sárvár, Zalakaros, Nyíregyháza, Keszthely és Szigliget is felkerült a kiemelt attrakciók térképére, utóbbi a várral vonzza a látogatókat.

A legnépszerűbb belföldi úti célok 2025 nyarán a magyar vendégek körében a Szallas.hu foglalási adatai szerint:

  1. Siófok
  2. Budapest
  3. Eger
  4. Balatonfüred
  5. Hajdúszoboszló
  6. Gyula
  7. Szeged
  8. Nyíregyháza
  9. Hévíz
  10. Pécs

A magyar vendégek nyári belföldi foglalásainak megoszlása a legjelentősebb hazai régiók között a Szallas.hu foglalási adatai alapján:

  1. Balaton: 31 százalék
  2. Észak-Magyarország: 16 százalék
  3. Dél-Alföld: 11 százalék
  4. Nyugat-Dunántúl: 10 százalék
  5. Észak-Alföld: 9 százalék
  6. Budapest és környéke: 8 százalék
  7. Dél-Dunántúl: 7 százalék
  8. Közép-Dunántúl: 6 százalék
  9. Tisza-tó: 2 százalék

A legnépszerűbb balatoni települések idén nyáron a magyar vendégek körében a Szallas.hu foglalási adatai alapján:

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo