Hajódugó a Dunán, egyre több a gond az orosz invázió miatt - fotó

Torlódnak a hajók a Duna torkolatánál: hajók tucatjai napokig várakoznak a szulinai határátkelő előtt a Fekete-tengeren, mivel a folyami kikötők infrastruktúrája nem győzi kiszolgálni a háború kezdete óta többszörösére emelkedett teherforgalmat - tudatta az Agerpres hírügynökség.

A Duna Bizottság 1857-ben lefektetett szabályzata szerint a tengerjáró hajókat csak helyi "pilóták" vezethetik fel a dunai kikötőkbe. Angela Ivan, a galaci folyamhajózási igazgatóság (AFDJ) vezetője azonban az Agerpresnek elmondta: nem azért alakult ki torlódás Szulinánál, mert nem lenne elegendő pilótájuk. Szerinte a folyami - és elsősorban az ukrán - kikötők túlterheltsége okozza a torlódást.

Forrás: marinetraffic.com

Míg az ukrajnai háború előtt napi 3-4 hajót ellenőriztek Szulinánál, most ötször ennyi hajót vezetnek fel a Dunán, a folyami kikötők azonban többet nem tudnak kiszolgálni, így a többi hajó a Fekete-tengeren várakozik, amíg sorra kerül. Az AFDJ képviselője szerint a legtöbb hajó gabonát szállít, de sok üzemanyagot szállító tartályhajót is látni a Duna-deltában.

A Barlas nevű panamai hajó kapitánya az Agerpresnek elmondta: 13 napig kellett várakozniuk a tengeren, és a legénység élelem- és víztartaléka is elfogyott, amíg felhajózhattak az ukrajnai Izmajilba. A Duna-delta középső, Szulina-ágának fekete-tengeri torkolatánál lévő Szulina lakói szerint korábban is előfordultak már kisebb torlódások a kikötő előtt, de arra még nem volt példa, hogy egyszerre száz hajó várakozzék a tengeren.

A hajók mozgását valós időben mutató marinetraffic.com honlapon kedden 96 hajó látszott Szulina előtt a Fekete-tengeren. (MTI)

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo