A Központi Nyomozó Főügyészség vesztegetés, befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt indított nyomozást Budapesten. Több helyszínen tartottak házkutatást, többi között Budapest III. Kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatnál. E nyomozás során őrizetbe vették a hatóságok a III. kerületi alpolgármestert, Czeglédy Gergőt, az MSZP politikusát. Hadházy Ákos nem teljesen elégedett a hatóságok munkájával, hiszen már 6 évvel ezelőtt komoly apparátus nélkül is úgymond kilógott a lóláb Czeglédy Gergő üzleti tevékenységei körül.
Hadházy Ákos kiderítette az óbudai alpolgármester letartóztatásának hátterét
A független országgyűlési képviselő szerint az MSZP-s alpolgármesterről 2018 óta lehet tudni, hogy szeret munka nélkül jól keresni. Alapesetben pályázati közpénzekre hajt rá, amelyeket többszörös túlárazással csapol meg.
Véleményvezér

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad
Babis célja egypárti kormány létrehozása, amelyet más pártok kívülről támogatnának.

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből
Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.

Mulatságos videón kacag a világ, állig felfegyverzett ügynökök szaladnak egy migráns után
Mulatságos kergetőzések Chicago utcáin.

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása
Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött
Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.