Gödörben a lakásépítések

2024 I. félévében 6027 új lakás épült, 18 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 8972 volt, ugyancsak 18 százalékkal maradt el a 2023 azonos időszakitól – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

 

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Az értékesítési céllal épített lakások aránya 59, a saját használatra építetteké 38 százalék volt, ami csak minimális mértékű változást mutat az egy évvel korábbi megoszláshoz (60–37 százalék) képest. Bérbeadásra továbbra is csak elvétve épülnek lakások, arányuk (2,7 százalék) viszont az előző évihez képest emelkedett.

Országos szinten az építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 8972 volt, 18 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Míg az egy-két lakásos épületekben engedélyezett lakások száma mintegy 5 százalékkal nőtt, a többlakásos épületekben engedélyezetteké 34 százalékkal visszaesett.

A többlakásos épületekben tervezett lakások számának visszaesése különösen nagymértékű volt Budapesten (70 százalék), ennek hatására a fővárosban kiadott építési engedélyek száma jelentősen, 63 százalékkal csökkent az év első felében.

A községekben a lakásépítési engedélyek száma enyhén mérséklődött (0,7 százalék), miközben a megyei jogú városokban 17, a többi városban 18 százalékkal növekedett. 

Az építtetők az esetek 52 százalékában éltek az egyszerű bejelentés lehetőségével.

A kiadott új építési engedélyek alapján a 2023. I. félévinél 1,7 százalékkal több, összesen 4311 lakóépület építését tervezik az országban. A létesítendő nem lakóépületek száma 17, összes alapterülete 44 százalékkal csökkent.
 

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo