Gödörben a lakásépítések

2024 I. félévében 6027 új lakás épült, 18 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 8972 volt, ugyancsak 18 százalékkal maradt el a 2023 azonos időszakitól – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

 

A KSH adatai szerint 2024 I. félévében 6027 lakást vettek használatba, 18 százalékkal kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában. A fővárosban 8,3 százalékkal kevesebb, összesen 2124 lakás épült. A megyei jogú városokban 20, a többi városban 27, a községekben pedig 19 százalékkal csökkent az átadott lakások száma a 2023 első félévihez képest.

Budapest lakásépítését továbbra is erős területi koncentráció jellemzi, a XI. kerületben adták át az új lakások 46 százalékát, közel 1000 lakást. 

Forrás: KSH
Forrás: KSH

A Pest régióban megvalósult lakásépítések száma 20 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakitól. A többi régióban is visszaesést regisztráltunk, kivéve Dél-Alföldet, ott 15 százalékkal nőtt a lakásépítések száma. Ennek oka elsősorban a Kecskeméten megfigyelt jelentős élénkülés volt, a vidéki városok közül itt épült a legtöbb lakás (265) az I. félévben.

A természetes személyek által épített lakások aránya megegyezett az egy évvel korábbi 38 százalékkal, eközben a vállalkozások által építetteké 62-ről 60 százalékra mérséklődött.

Az új lakóépületekben használatba vett lakások 50 százaléka családi házban, 47 százaléka többszintes, többlakásos épületben, mindössze 0,8 százaléka pedig lakóparkban található.

A használatba vett lakások átlagos alapterülete 1,6 m2-rel 95,4 m2-re csökkent a 2023 első félévihez képest.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo