Giga-áremelkedés az újépítésű ingatlanok piacán

Enyhülő kereslet mellett folyamatosan bővülő vevői igények jellemzik az újépítésű ingatlanok piacát Budapesten - tájékoztatott a Duna House.

A közleményben kiemelték: a fővárosi újépítésűek átlagos négyzetméterára a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest 10 százalékkal 1,37 millió forintra emelkedett, ugyanakkor az előző negyedévhez képest az árak nem változtak.

Egy átlagos újépítésű ingatlan Budapesten több mint 90 millió forintba került, ami egy év alatt 10 millió forintos növekedést jelent.

Durván drágult az építkezés (Fotó: Pixabay)
Durván drágult az építkezés (Fotó: Pixabay)

A második kerületben az újépítésű projektekben elkelt lakások átlagos négyzetméterára a harmadik negyedéves adatok szerint 2,6 millió forint volt, de az árszint Terézvárosban és Erzsébetvárosban is átlépte a 2 milliós határt.

A Ferencvárosban 1,6 millió forint, Újbudán 1,5 millió forint, míg a 13. kerületben átlagosan 1,3 millió forint volt az újépítési lakások átlagos négyzetméterára, a külső kerületekben még mindig vannak elérhető lakások akár milliós négyzetméterár alatt is - közölte a Duna House.

A piaci trendeket elemezve kiemelték: csökkent a hitelből vásárlók aránya, ugyanakkor a piacon az év végig még megjelenhetnek a városi csokot igénylő ügyfelek az államilag támogatott hitelkonstrukció 2024-es kifutása előtt.

Az alacsony energiaigényű és fenntartási költségű otthonok továbbra is keresettek a piacon, az érdeklődők főként 50-60 négyzetméteres, nappali plusz egyhálós, vagy nappali plusz kéthálós, okosotthonokat keresik - idézte a közlemény Benedikt Károly PR és elemzési vezetőt.

Az alacsony kereslet miatt megindult a fejlesztők közötti verseny, az érdeklődőket különböző akciókkal csábítják. A kiválasztásnál egyre fontosabbá válnak a társasházak által kínált extra szolgáltatások, mint a közöség terek, a napelemes energetikai megoldások, edzőterem, portaszolgálat vagy elektromos autó kiálló - fűzte hozzá. (MTI)

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo