Gerendai Károly: ötlet van, bevétel kevesebb

Különleges szállás- és gasztroprojektekkel bővítené portfólióját Gerendai Károly, de nem most.

A cikk eredetileg a Piac & Profit nyomtatott, szeptemberi számában jelent meg.

A Sziget-alapító lapcsoportunk legutóbbi online rendezvényén, a Klasszis Klubban azt mondta: a Lupa Beachen egy „vízen álló”, „bungalószálloda-dolgot” építene, amit csak a „világ nagyon extra helyein találhatsz meg”. Gerendai Károly, aki „szállodafetisisztának” tartja magát, 2018-ban Lakatos Péterrel, a Videoton vezérével közösen hívta életre a budakalászi strandot. A Lupa Beach homokos, pálmafás, napágyas dizájnjával Budapest tengerpartjaként hirdeti magát.

Az üzletember másik víziója egy nemzetközi példákat követő gasztroprojekt, amely más jellegű, mint amikkel eddig foglalkozott. Erről már tárgyalt potenciális partnerekkel, de részleteket nem árult el. Nem szeretné ugyanis, ha mások is „rápörögnének” az ötletre. Az új projektek megvalósulása azonban bizonytalan. A vírusválság ugyanis Gerendait is megviselte: egyelőre hitelei vannak, nem pedig tartalékai. A cégcsoport bővítését most nem tervezi, mert – mint fogalmazott – még meglévő portfóliójával sem látja az alagút végét. Jelenleg a veszteséges helyeket foltozzák, de a kedvező hitelek ösztönözhetik majd a fejlesztéseket.

Se munkaerő, se vendég

Klubtalálkozónkon Gerendai beszélt a vendéglátás két nagy problémájáról, a munkaerő- és a vendéghiányról. A kereslet nyáron azért nem állt vissza a COVID-járvány előtti szintre, mert egyesek még nem mernek étterembe menni, mások pedig a pandémia idején elszoktak az étterembe járástól: átálltak rendelésre vagy otthonfőzésre. A tavaszi újranyitás körüli roham hamar lecsengett.

Gerendai az ideiglenesen bezárt éttermeiből a Lupa Beachhez csoportosított át munkaerőt, hogy fenn tudja tartani a strand működését. A munkaerőhiány miatt feljebb kúsztak a fizetések a vendéglátóiparban, a vendéglátóhelyek egymásra licitálnak. Sokan elhagyták a pályát a járvány idején. Őket nehéz visszacsábítani egy olyan bizonytalan szektorba, mint a vendéglátás.

Egy újabb ütés végzetes lehet

Gerendai szerint nem véreztek el annyian a vendéglátásban a COVID-válság miatt, mint azt korábban feltételezték. A válság előtt a cégek 10 százaléka ment tönkre az iparágban, most 20-30 százalék lehet ez az arány. De – figyelmeztetett – egy újabb ütést sokan már nem viselnének el.

Szerinte a vírusválság során főleg a nemzetközi vagy szűk vendégkörre specializálódott vendéglátóhelyek, pédául a fine dining éttermek kerültek bajba, hiszen ezek nem tudtak simán átállni kiszállításra. Kedvenc helyei közül viszont egyik sem zárt be végleg tudomása szerint. Saját éttermei a háznál főzést kínálták fel pandémia idején: az étel helyett a személyzetet vitték házhoz.

 

Véleményvezér

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo