Fontos határidő jár le pénteken a cégeknek

Fontos határidő előtt állnak a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszerrel (EPR) kapcsolatos első kötelező adatszolgáltatásban érintett vállalkozások, hívják fel a figyelmet a Mazars szakértői. Az EPR július 1-jei bevezetésével elindult a hulladékgazdálkodási rendszer finanszírozásának átalakítása, az EPR-kötelezetteknek pedig első alkalommal október 20-áig kell teljesíteniük a kibocsátásra vonatkozó adatszolgáltatást. Az uniós irányelvekkel összhangban a csomagolási hulladék újrafeldolgozásának vagy más módon történő hasznosításának növelését is el kell érni, ezért 2024. január 1-jétől elindul a kötelező visszaváltási díjas rendszer (DRS) is.

2023. július 1-jén került bevezetésre a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer (EPR), az EPR-kötelezetteknek első alkalommal október 20-áig kell beküldeniük a kibocsátásra vonatkozó adatszolgáltatást az országos hulladékgazdálkodási hatóságnak. A Mazars szakértői arra hívják fel a figyelmet, hogy az érintett gyártóknak – ha eddig még nem tették meg – fel kell készülniük az első adatszolgáltatási kötelezettség teljesítésére. Folytatódik a hazai hulladékgazdálkodási rendszer átalakítása is.

„A hulladékgazdálkodás átalakításának újabb fontos állomása, hogy a kötelező visszaváltási díjas rendszer keretében a termékek visszagyűjtését szorgalmazó rendszer kerül bevezetésre. Az új szisztéma sok új feladatot ró a gyártókra és a koncessziós társaságra, a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt.-re, de a visszagyűjtésre fel kell készülniük az EPR-ben eddig nem érintett forgalmazóknak és a fogyasztóknak is” – mondta el dr. H. Nagy Dániel, a Mazars partnere.

A kötelező visszaváltási díjas termékek közé az italtermékek 0,1–3 literig terjedő űrtartalmú műanyag, fém vagy üveg alapanyagú újrahasznosítható vagy nem újrahasználható csomagolása tartozik. Kivételt csupán a tej és tejalapú készítmények csomagolása jelent, ezekre nem vonatkozik az új szabályozás.

Október 20-áig esedékes az első EPR-adatszolgáltatás (Fotó: Depositphotos)
Október 20-áig esedékes az első EPR-adatszolgáltatás (Fotó: Depositphotos)

A nem újrahasznosítható italospalackok és -dobozok visszaváltási díja egységesen 50 forint lesz, míg az újrahasználható termékek visszaváltási díját a gyártók maguk határozzák meg.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo