Fontos gazdasági mutató javult Magyarországon

Az egy évvel ezelőtti fokozatos nyitás miatt emelkedő bázishoz képest májusban 34,3 százalékkal nőtt a vendéglátás forgalmának volumene az áprilisi 89,3 százalékos növekedés után, míg 55,8 százalékkal emelkedett az árbevétele.

A következő hónapokban folytatódhat a vendéglátói szektor helyreállása. Ezt támogatja a nemzetközi turizmus egyre erősödő tendenciája, ami a GDP növekedését is segíti a következő negyedévekben. Az idegenforgalom javulása pedig a szolgáltatásegyenleget, ezen keresztül pedig a folyó fizetési mérleg javulását is támogatja.

A második és harmadik járványhullám ellen hozott tavaly év eleji korlátozó intézkedések egy évvel ezelőtt fokozatos feloldása miatt a következő hónapokban a növekedési ütem már lassulni fog, de a növekedés továbbra is fennmaradhat. A járvány elleni korlátozások szinte teljes feloldása határozottan élénkítik az európai turizmust, azonban a kilátásokat rontja a háború miatti óvatosabb magatartás, az energia és élelmiszerárak drasztikus emelkedése, ami érdemben ronthatja a vásárlóerőt, valamint a légiközlekedésben tapasztalt fennakadások. Az Európán kívüli vendégek fogadása jóval lassabban állhat helyre. Nagyobb hazai sportrendezvények újra jelentősebb számú külföldi nézőt vonzhatnak. Ugyanakkor számos tömegfesztivál tavaly még elmaradt, így az ebből származó vendéglátóhelyi forgalom tavaly még kiesett, azonban, ha idén a terveknek megfelelően megrendezésre kerülnek, a harmadik negyedévben is meredeken javulhat a szektor teljesítménye. A vendéglátás ugyanakkor számos nehézséggel szembesült az elmúlt időszakban, egyrészt a fokozott munkaerőhiány miatt jelentősen emelni kell a béreket, másrészt az elszálló energiaárak és élelmiszerek árai miatt elkerülhetetlennek tűnik a kétszámjegyű áremelkedés. (Suppan Gergely)

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo