Fiatalok és a lakásvásárlás: mire lesz elég Orbán Viktor ígérete?

A lakáspiacon jelentős drágulás ment végbe 2015 óta, a lakásárak több mint 3,5-szeresükre nőttek, ami jelentősen megnehezítette az első lakásuk megvásárlását tervező fiatalok helyzetét. A miniszterelnök bejelentése alapján újabb támogatási program indulhat az első lakásvásárlást tervező fiatalok számára, amelyről a legutóbbi kormányülésen születhetett döntés.

A fővárosban a 2025 júniusában eladó 45 négyzetméteresnél kisebb használt társasházi lakások átlagos ára 55 millió forint volt az ingatlan.com adatai alapján, amiből a téglaépítésűek 56 milliót tettek ki, a panelek átlagára pedig 50 millió forint volt. A legolcsóbb garzonokkal a XXIII., XX. és XXI. kerületben találkozhatnak a vásárlók, ahol az átlagosan 32, 38 és 39 millió forintot kell fizetni ezekért az ingatlanokért. A legdrágább kerület a II. kerület, ahol a maximum 45 négyzetméteres használt garzonok átlagos ára 73 millió forint.

A vármegyeszékhelyek és egyetemvárosok közül Debrecenben a legdrágább, ahol 45 millió forint az eladó használt garzonok átlagára. Győrben és Egerben 43-43 millió az átlagos ár, Szegeden és Székesfehérváron pedig 40-40 millió forintba kerülnek ezek az ingatlanok. A legolcsóbb vármegyeszékhelyek közé Salgótarján és Békéscsaba tartozik, ahol 14-21 millió forintba kerülnek átlagosan a 45 négyzetméternél kisebb használt társasházi lakások. 

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo