Félnek a magyarok a nukleáris katasztrófától, megugrott a jód forgalma

A következő hónapokban egyre több kicsi és közepes bioboltot láthatunk majd bezárni.

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A kis üzletek jártak a legrosszabbul

A drágulást már az év első negyedét követően mindenki megérezhette a saját bőrén, azonban a kereskedelmi szektorban a kisebb üzletek lettek a legnagyobb vesztesei. „A nagyobb cégek éppen a hirtelen, nagymértékű drágulást próbálták elkerülni, a drágulás előtt még készletet vásároltak, így nem kellett egy lépcsőben meglépni az áremelést. Idővel persze kénytelenek voltak cselekedni. Azonban a kicsi boltok voltak azok, amelyek nem rendelkeztek nagy készlettel, így azonnal érvényesíteniük kellett a vásárlók felé az áremelést” – mutatott rá a kereskedelmi szakértő. Sokan nem bírták ezt a terhet, így kénytelenek voltak bezárni. Persze az üzletbezárások se egységesek. Tehetősebb környékeken könnyebben elfogadta a helyi vásárlóréteg a magasabb árakat, azonban a szegényebb régiókban, mind Pest megyében, de leginkább a keleti országrészben nagyon sokan üzlet ment csődbe. A forgalomcsökkenés mellett természetesen az elszálló infláció (sokaknak hitele volt) sem kedvezett a helyzetnek. Sok esetben a bérleti díjat korábban euróban határozták meg, és ezért úgy drágult a bérleti díj, hogy közben nem változott a szerződés.

Étrend-kiegészítő piacra is hatással van az infláció és a szűkülő pénztárca

A tapasztalatok azt mutatják, hogy az emberek kevésbé tartják magukat a mondáshoz, mi szerint „épp testben épp lélek”. Az elmúlt két év megtanította a vállalkozókat, hogy folyamatos alkalmazkodás kell a piaci környezethez. „Azt is megszokták a szektorunkban, hogy hullámok idején megnő a kereslet. Most nincs Covid, hiába van többféle megbetegedés, az emberek mégis önmagukon spórolnak. Nincs már az a félelem, hogy komoly baj lehet, pedig sokaktól hallani a 40 fokos lázat, nehezen leküzdhető betegséget. A megelőzésre mégis egyre kevésbé költenek idehaza” – mondta el Jánvári András. Ez jól látszik abból is, hogy az aszkorbinsav piacán kezd túlkínálat lenni. Korábbi kereslet alapján táraztak be a gyártók és viszonteladók, és jönne az újabb gyártás, de az emberek kevésbé keresik a C-vitamint, mint korábban. A D-vitaminnál még nagyobb a visszaesés, az elmúlt 3 hónapban 50 százalékkal esett a keresési volumen.

Véleményvezér

Jobbról és balról is immár Magyar Péter nemiségét firtatják

Jobbról és balról is immár Magyar Péter nemiségét firtatják 

Lassan mulatságba fullad a magyar elit kommunikációs vergődése.
Minimum nettó 800 ezer forintos fizetés a Lidlben

Minimum nettó 800 ezer forintos fizetés a Lidlben 

Nem álom, valóság.
Kitört a háború Magyar Péter és Gulyás Gergely között

Kitört a háború Magyar Péter és Gulyás Gergely között 

A közélet újabb mélypontjához értünk, persze keresztény szellemben.
Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem?

Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem? 

A pedofília terjedése új kérdéseket vet fel.
Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában

Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában 

Csehországban nemrégiben orosz ügynökök próbálták meg hatástalanítani vasúti jelzőrendszereket.
Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben

Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben 

Ismétlés a tudás anyja, vagy csak köznevetséget okozott a feledékenység.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo