Faképnél hagyott biztosítók: tízből nyolcan váltottak

A lakásbiztosítási kampányban új szerződést kötő lakóingatlan-tulajdonosok és -bérlők döntő többsége, 84 százaléka másik biztosítóhoz ment át - közölte saját adatai alapján a Netrisk. A Netrisknél az átlagdíj a kampány hónapjában 34 600 forint volt. A lakásoknál az országos átlagdíj 21 ezer, a családi házak esetében pedig 42 ezer forint volt. Márciusban a lakásbiztosítások iránti érdeklődés jelentősen nőtt, átlagosan 8-12-szeres volt az érdeklődés, de voltak olyan napok, amikor ötvenszeres is.

A Netrisk adataiból kiderül az is, hogy a Magyar Nemzeti Bank feltételrendszerének megfelelő, úgynevezett Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítások is népszerűbbek lettek. Az idei kampányban megkötött lakásbiztosítások 32 százalékát adják ezek a konstrukciók, míg egy évvel korábban mindössze 19 százalékos volt a részesedésük.

Toplistások

A Netrisk adatai szerint Budapesten belül a legtöbb lakásra a XIV., XIII., és XI. kerületben kötöttek lakásbiztosítást, családi házak esetében a toplistára a XVII., XVIII., XVI. kerület került fel, míg a lakásoknál a XIII., XIV., és XI. kerület teljesített a legjobban.

A városok esetében a Pest vármegyében élők vitték a prímet, a Dunakeszin, Szigetszentmiklóson, Vácon és Dunaharasztiban lévő ingatlanokra kötötték a legtöbb lakásbiztosítást a kampányban. A vármegyeszékhelyek közül Debrecen, Győr, Miskolc, Pécs és Székesfehérvár emelkedett ki a mezőnyből. Lakosságarányosan a Balaton déli partján fekvő Zamárdi lett az “országos bajnok”.

A legtöbb szerződést a KÖBE, a Groupama, a Genertel, és a K&H biztosítóknál kötötték, a legnagyobb növekedést a portfolión belül részarányban pedig a KÖBE, a Genertel, a Gránit, a Generali, és a K&H érte el.

Besnyő Márton szerint a kampány fókuszba helyezte a lakásbiztosításokat és számos régi, a lakóingatlan értékétől elmaradó összegre fedezettel rendelkező szerződést “frissítettek” a tulajdonosok, azaz egyre többen kezdtek a lakásbiztosításukkal is foglalkozni.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo