Ezek most a legnépszerűbb diákmunkák

Nőtt a diákokat kereső munkalehetőségek aránya a teljes hirdetésszámhoz viszonyítva a Profession.hu adatbázisában. 2023 első öt hónapja alapján a leggyakrabban a szakmunka, az adminisztráció, asszisztensi és irodai, valamint a fizikai, segéd és betanított munka területére keresnek a cégek diák munkaerőt.

Az idei adatok alapján a diákoknak szóló álláslehetőségek több, mint fele budapesti lokációval rendelkezik; 18,4 százalékkal a második legtöbb hirdetést Pest vármegyében adták fel a munkáltatók, harmadik legtöbb lehetőséget pedig Győr-Moson-Sopron vármegyében kínálják a cégek a tanulóknak, ahol a célzottan nekik szóló munkalehetőségek 4,9 százaléka található.

Az összes álláslehetőséghez képest a diákmunka aránya Zala vármegyében a legmagasabb, itt a meghirdetett pozíciók 14,6 százaléka szól tanulóknak, ezt követi Borsod-Abaúj-Zemplén 14,5 százalékkal és Pest vármegye 13,2 százalékkal.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo