A kastélyhoz eredetileg 36 hektáros barokk, illetve angol stílusú park is tartozott, ebből azonban több mint 40 évig 25 hektár a honvédség használatában volt, amely 52 laktanyaépületet emelt a területen. A 25 hektáros kastélypark 1990-es visszaadásával - a műemlék-együttes kezelését ellátó Helikon Kastélymúzeum Kht.-nak -- eddig állami és pályázati forrásokkal 50-et sikerült lebontatni. A fennmaradt két honvédségi létesítményben a Regionális Fejlesztési Operatív Program (ROP) keretében most elnyert 796 millió forinttal, és 25 millió forint saját erővel vadászati és vasúttörténeti múzeum kialakítását tervezik.
A létesítmény kivitelezési munkáira, illetve a 25 hektárból 3 hektárnyi angolpark eredeti állapotú helyreállítására szeptember elején írják ki a közbeszerzési pályázatot ez év decemberi határidővel. A nyertes pályázónak 2006 végéig kell a parkfelújítást és az épület-helyreállítást elvégeznie, mivel a vadászati és vasúttörténeti múzeum megnyitását 2007 májusára tervezik. Czoma László, a Kht. igazgatója elmondta: Európában ez az egyetlen, számos botanikai értékkel megmaradt kastélypark, így rendkívül fontos, hogy -- a forrásszerzés függvényében az eredeti tervek alapján folyamatosan -- visszakapja barokk-angol stílusát. A tervezett múzeumban vadászati tárgyak, emlékek, Pest, Buda, Vác, valamint Közép-Európa vasúttörténeti modelljei kapnak majd helyet.EU-források a Keszthelyi Kastélymúzeumnak
A Helikon Kastélymúzeum 796 millió forintos támogatást nyert a ROP keretében. Az uniós forrásokkal, valamint 25 millió forint önerővel megújul 3 hektár kastélypark, és megnyílik Közép-Európa egyedülálló vadászati és vasúttörténeti múzeuma.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
A keszthelyi Festetics kastély az ország egyik legnagyobb és legszebb, neobarokk stílusú műemlék-együttese. Fő épülete a kastély már felújított, és hasznosított: több mint felén múzeumot alakítottak ki, amely egyrészt a régi korok főúri bútorainak, használati tárgyainak, 1100 év fegyvereinek, hintóinak, valamint Közép-Európa legnagyobb főúri magánkönyvtárának biztosít helyet. Az épület másik részében - a korszerű konferencia-termekben -- évente közel száz rendezvényt tartanak.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.