Érdemes résen lenni a transzferárazásban érintett cégeknek

A tavalyi év minden eddiginél nagyobb kihívást jelentett a kapcsolt vállalkozással rendelkező adózóknak, a bevezetett adatszolgáltatási kötelezettség ugyanis mind a társaságok, mind a NAV figyelmét ráirányította erre a területre. A transzferár adatszolgáltatás jelentőségét mutatja, hogy a 2022. üzleti évre vonatkozóan több tízmilliárd forint értékű – kapcsolt ügylet került jelentésre. A társasági adóbevételek túlteljesítették – az egyébként jelentősen megemelt – tervezett előirányzatot, amely részben annak köszönhető, hogy a transzferárazásban érintett vállalkozások az adatszolgáltatás hatására igyekeztek az áraikat a szokásos piaci árnak megfelelően alakítani, vagy megtették a transzferár miatti adóalap növeléseket. A számokból is jól látszik, hogy az adóhivatalnak érdemes foglalkozni a kapcsolt tranzakciók árazásával, ezért várhatóan idén is kiemelt vizsgálati terület lesz – hívja fel a figyelmet Kiss Tamás, a SALDO Zrt. tanácsadó üzletágának igazgatója.

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Nem várt sokat a vizsgálatokkal az adóhivatal

A kapcsolt vállalkozások közötti ügyletek nyilvántartására vonatkozó szabályok hozzávetőlegesen 15-20 ezer céget érintenek Magyarországon. Az adóhatóság a társasági adóbevallások benyújtása után, már nyár elején megkezdte az adatok feldolgozását, az első ellenőrzések pedig még szeptember előtt megkezdődtek az ország valamennyi vármegyei adóigazgatóságán.

Várakozáson felül nőttek a transzferárhoz kapcsolódó állami adóbevételek (Fotó: Depositphotos)
Várakozáson felül nőttek a transzferárhoz kapcsolódó állami adóbevételek (Fotó: Depositphotos)

Az adóellenőrök nem csak a transzferár dokumentációk meglétét, formai elemeit ellenőrizték, hanem tüzetesen átnézték azok tartalmát is, köztük például a módszerválasztást, az összehasonlító kutatásokat és az összehasonlítónak kiválasztott adatok körét is felülvizsgálták.

A tapasztalataink azt mutatják, hogy az esetek többségében szankciók még nem kerültek kiszabásra az ellenőrzések során. Ezt a szándékot mutatja az is, hogy a legtöbb vizsgálatot adatgyűjtési céllal indították, jogkövetési vizsgálat keretében. Álláspontunk szerint ezek az ellenőrzések az idei év főpróbájának tekinthetőek” – mondta Kiss Tamás a SALDO Zrt. tanácsadó üzletágának vezetője.

2024-ben még több információ áll a NAV rendelkezésére

Már csak azért is érdemes résen lenni a transzferárazásban érintett vállalkozásoknak, mert az idei évben riportálandó kapcsolt tranzakciók adatai összevethetőek lesznek a tavalyi évi adatokkal – ez pedig lehetőséget teremt az eltérések vizsgálatára. Míg a korábbi években bevett gyakorlat volt, hogy a kapcsolt vállalkozások úgy választották meg a transzferár megállapítási módszerüket, hogy az alátámassza az adott évi jövedelmezőségüket, ezt az idei évtől már nem célszerű alkalmazni.

Véleményvezér

Jobbról és balról is immár Magyar Péter nemiségét firtatják

Jobbról és balról is immár Magyar Péter nemiségét firtatják 

Lassan mulatságba fullad a magyar elit kommunikációs vergődése.
Minimum nettó 800 ezer forintos fizetés a Lidlben

Minimum nettó 800 ezer forintos fizetés a Lidlben 

Nem álom, valóság.
Kitört a háború Magyar Péter és Gulyás Gergely között

Kitört a háború Magyar Péter és Gulyás Gergely között 

A közélet újabb mélypontjához értünk, persze keresztény szellemben.
Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem?

Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem? 

A pedofília terjedése új kérdéseket vet fel.
Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában

Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában 

Csehországban nemrégiben orosz ügynökök próbálták meg hatástalanítani vasúti jelzőrendszereket.
Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben

Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben 

Ismétlés a tudás anyja, vagy csak köznevetséget okozott a feledékenység.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo