Ennyi alatt nem is gondolkodhat egy család külföldi nyaralásról

Egy négyfős família átlagosan több mint félmillió forintot szokott költeni.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A nyár berobbanásával és a vakáció kezdetével egyre több magyar kezdi meg nyaralását. Az említett, 1000 fő megkérdezésével készült felmérésből kiderült, hogy 2025-re valamivel emelkedett a külföldi utazást tervezők aránya.

A legnépszerűbb úti célok továbbra is Horvátország, Olaszország és Ausztria, emellett feljövőben vannak a kelet-közép-európai országok, mint például Csehország – főként a rövid, 1-2 napos utazások tekintetében. A dél-európai régió nemcsak a legkedveltebb úti cél, de a leghosszabb időt – átlagosan 5-10 napot – is itt töltik el az emberek. Az idén utazóknak összességében a negyede tervez egyhetesnél hosszabb külföldi utazást és ezeket elsősorban a nyári hónapokra időzítik. Sokan több utazást is terveznek, 12 százalék kétszer, 8 százalék pedig háromszor vagy még többször is tervez távolabbi időtöltést.

A megkérdezettek többsége egyértelműen áremelkedésre számít: háromnegyedük szerint idén minden, nyaraláshoz kapcsolódó szolgáltatás drágább lesz, így magasabb költségekre számítanak az utazás, a szállás, a belépők és az éttermi fogyasztás esetében is. Az egy utazásra szánt átlagos összeg egy család esetén így 575 ezer forint körül alakul. Érdekes, hogy a kettesben utazó párok is közel ennyit, 540 ezer forintot szánnak egy útra. A legdrágább utazásoknak a repülős utak számítanak, melyekre átlagosan 700 ezer forintot szánnak a magyarok – ez több mint duplája az autós, vonatos vagy buszos utazások várható 300 ezer forint körüli költségének.

A külföldre készülők egyre tudatosabbak: kétharmaduk tervez utasbiztosítást kötni, a tavalyi évhez képest pedig 3 százalékkal nőtt azok aránya, akik ezt mindegyik utazásukra meg is teszik. Ebben valószínűleg a korábbi tapasztalatok is közrejátszanak: a válaszadók több mint negyedével történt már valamilyen káreset a külföldi nyaralás alatt, és 53 százalékuk reálisnak tartja, hogy vele is megtörténhet ilyen. Mégis, aki utasbiztosítást köt, nem feltétlenül teszi ezt meg minden útjára – sokan például akkor mondanak le róla, ha EU-n belül vagy csak rövidebb időre utaznak.

A magyarok ötöde többször is utazik
A magyarok ötöde többször is utazik
Fotó: Depositphotos

A kutatás rámutat ugyanakkor, hogy az egészségügyi szolgáltatások meghatározóak az utasbiztosítás kiválasztásakor. A válaszadók többségének a biztosítás legfontosabb elemei a sürgősségi ellátások fedezése, a balesetbiztosítási térítés, illetve a Magyarországra történő betegszállítás.

Nem helyettesíti az utasbiztosítást az Európai Egészségbiztosítási Kártya

„Sokan tévesen azt gondolják, hogy az Európai Egészségbiztosítási Kártya (EEK) elegendő védelem külföldön. A kártya csak az adott ország állami egészségügyi szolgáltatóinál vehető igénybe, és nem téríti az önrészt vagy a kötelező hozzájárulásokat. A megfelelő biztonsághoz érdemes utasbiztosítást kötni, amely egy felnőtt esetén már napi 590 forintból, körülbelül egy presszókávé árából több tízmillió forintos fedezetet nyújthat. Extrém példa, hogy az egyszerű gyomorrontás is több százezer forintos kezelésig fajulhat, különösen a népszerű nyaralóhelyeken, ahol sokszor csak magánklinikák működnek – ezeknél az EEK nem használható. Nem véletlen tehát, hogy a megkérdezettek az egészségügyi fedezetet tartják az utasbiztosítás legfontosabb elemének” – hívta fel a figyelmet Szobonya László, a Groupama Biztosító lakossági nem-életbiztosítás termékmenedzsment vezetője.

A nyugalmat vásároljuk meg

„Így vagyok nyugodt, nem akarom, hogy bármi megkeserítse az utazást” – ez a leggyakoribb indok, amit megneveztek a válaszadók az utasbiztosítás kötése kapcsán. Sokan úgy vélik, hogy egy utasbiztosítás költsége csekély az utazás többi költségéhez képest. Nem véletlen ezért, hogy a kiválasztásnál az ár-érték arány a legfontosabb: nem a legolcsóbb csomagok a legkeresettebbek.

A válaszadók többsége rendszerint online gondoskodik biztosításáról, de az utazók harmada személyesen is szokott biztosítást kötni. A kiválasztásnál pedig a legfontosabb, hogy baj esetén könnyen el lehessen érni a biztosítót.

Tavaly tízből heten az utazás előtti 7 napban kötötték meg biztosításukat. A külföldre utazók többsége az adott utazáshoz kapcsolódóan, eseti jelleggel gondoskodik biztosításáról, ugyanakkor a válaszadók 8 százalékának már állandó biztosítása van.

„Az OTP Banknál a tavalyi évi magas arányhoz képest is tovább nőtt az utasbiztosításukat online kötő ügyfelek aránya: idén májusban már az ügyfeleink közel kétharmada digitális csatornán keresztül kötötte meg utasbiztosítását. Az ajánlat nemcsak azért népszerű, mert gyorsan, kényelmesen megköthető, hanem azért is, mert elég egyszer megkötni, és az év során korlátlan alkalommal igénybe vehető, alkalmanként legfeljebb 30 napos utazásra” – mondta el Czikora Emese, az OTP Bank bankbiztosítási főosztályvezetője.

 

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo