Eltűnnek a fekete bevételek, fehéredik a kkv-szektor

„Számlával vagy számla nélkül?” – úgy tűnik ez ma már egyre kevésbé kérdés. A vállalkozások szerint ugyanis az elmúlt 10 évben közel felére csökkent a be nem jelentett bevételek aránya – derül ki a K&H kkv bizalmi index eredményeiből. A szürke-fekete bevételek korábban 20 százalék körül vélt aránya mára a 10 százalékhoz közelít, amiben az elektronikus számlázásnak komoly szerepe lehetett. 

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Lassan, de biztosan fehéredik a kkv szektor, a vállalkozások szerint ugyanis a bevételek egyre kisebb aránya lehet az, ami nem jelenik meg a könyvelésben. A magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre vonatkozó várakozásait vizsgáló K&H kkv bizalmi index második negyedéves eredményei alapján ugyanis a cégek 12 százalékra tippelik ennek arányát. Ez pedig látványos csökkenés ahhoz képest, hogy 8-10 évvel ezelőtt még 20 százalék körüli, vagy akár azt meghaladó érték volt jellemző. 

„A könyvelési látenciát, azaz a könyvelésben meg nem jelenő tételek arányát elég nehéz megbecsülni, hiszen nincsenek rá adatok. A cégek azonban a saját partnereiken keresztül viszonylag jól meg tudják ítélni, hogy az adott szektorra milyen pénzügyi fegyelem jellemző, az iparág kis- és közepes vállalatai körében az árbevétel átlagosan mekkora része nem jelenik meg a könyvelésben. Ennek értéke negyedévről negyedévre, de még az elmúlt év hasonló időszakához képest sem mutat jelentős változást. Ha azonban hosszabb, 8-10 éves időtávra tekintünk vissza, akkor azért jól látszik, hogy bizony komoly javulás történt ezen a téren, amiben jelentős szerepe lehet a digitalizációnak is” – részletezte az eredményeket Oraveczné Németh Ildikó, a K&H lakossági és kkv szegmens marketing vezetője.

„A legnagyobb lépés ebben mindenképpen az volt, hogy Magyarországon 2021. január 4-étől kötelezővé vált a NAV Online Számlázás, azaz a számlázóprogramban kiállított kimenő számlák adatainak lejelentése az adóhatóság felé” – tette hozzá a szakértő.

Véleményvezér

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo