Elkezdtek bízni a cégek kormány intézkedéseiben

A tavalyi év során jelentős mértékben, 8 ponttal javultak a kormányzat vállalkozásbarát intézkedéseivel kapcsolatos várakozások a hazai kkv-k vezetőinek körében, derült ki a K&H kkv bizalmi index 2024 utolsó negyedéves kutatási adataiból. Noha az érték továbbra is negatív tartományban áll -7 ponttal, a 2024-es év kutatási eredményeiből egy lassan, de biztosan javuló tendencia rajzolódik ki.

Láthatóan jól fogadta a hazai kkv szektor azokat az intézkedéseket, amelyeket a helyzetük megkönnyítésére hozott a kormány. A kis- és középvállalkozások gazdasági helyzetéről képet adó K&H kkv bizalmi index kutatás vizsgálja a cégvezetők várakozásait a kormányzati intézkedések vállalkozásbarát voltát illetően, és e tekintetben az elmúlt egy évben jelentős, 8 pontos javulás ment végbe, jelenleg -7 ponton áll.

Ezzel a mutató visszatért a 2023. év végi szint környékére. A negatív tartomány ellenére azonban egy folyamatosan javuló tendencia rajzolódik ki, mivel 2024 első negyedévében még csak a -15 pontot érte el, azóta viszont emelkedett a mutató.

„Tavaly nyár közepén két olyan gazdaságélénkítő intézkedést is bejelentett a kormány, ami a kkv-k mindennapi működésének a megkönnyítését célozta, más egyéb gazdasági tényezők mellett ezek is hozzájárulhattak ahhoz, hogy a kkv-k vezetőinek jelentősen javuljanak a várakozásaik a kormányzati intézkedések megítélését érintően. Mindez bizakodásra ad okot, hogy a jövőben tovább folytatódhat az emelkedő tendencia és akár a pozitív tartományba is átfordulhat az intézkedések megítélése” – értékelte a kutatási eredményeket Oraveczné Németh Ildikó, a K&H lakossági és kkv szegmens marketing vezetője.

2025 a lehetőségek éve lehet a kkv-k számára

Az idei évre hirdette meg a kormány a kkv szektort segítő Demján Sándor programot, amelyben csak idén 1410 milliárd forintos keretet allokálnak a kisvállalkozások ösztönzésére. Emellett pedig új, maximum 3,5 százalékos kamatú kedvezményes hitelekkel is segítik őket a Széchenyi kártya program keretén belül, továbbá fókuszba helyezik az export ösztönzését, a digitalizáció támogatását és az adminisztrációs terhek csökkentését is.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo