Elképesztő drágulás: 1,3 millió forint felett az új építésű lakások ára

Nagyjából 13 százalékkal kevesebb új lakás épül a fővárosban, mint egy évvel ezelőtt, miközben az árszint ötödével emelkedett: Budapesten a kínálati ár átlagértéke átlépte az 1,3 millió forintot négyzetméterenként, ám a városrészek között hatalmas a szórás. Meglepetés, hogy az V. kerület kikerült a legdrágább városrészek közül.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az Otthon Centrum szakértői összesítették az első negyedévben online meghirdetett új építésű fővárosi lakásprojekteket: Budapesten 361 új lakás beruházás van folyamatban, ezekben 27,4 ezer lakás épül. A projektek száma 15,7 százalékkal, a lakások száma pedig 13,1 százalékkal kevesebb most, mint egy éve.

A lakásállomány 32 százaléka, vagyis 8,7 ezer lakás egyelőre csak tervezett, ami 2 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

Az aktuális negyedévben 27 új projekt (nagyjából 1250 lakás) beruházása indult el és jelent meg az online felületeken. Vagyis az elmúlt év ugyanezen időszakához képest csak a projektek száma esett vissza 15 százalékkal, az új lakások száma már ugyanennyivel (15 százalék) több volt a januártól márciusig terjedő időszakban.

Szétnyílt az olló 

Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője elmondta, a vizsgált időszak összesítése alapján kijelenthető, hogy a meghirdetett projektek kínálati ára tovább emelkedett. Egy új építésű lakás négyzetméterét középértéken 1 334 000 forintért kínálják a fejlesztők, ami jelentős, 21,8 százalékos növekedést jelent a tavalyi első negyedévhez viszonyítva. Ugyanakkor a szakember leszögezte, a kerületek között jelentős különbség alakult ki, az olló nagyon szétnyílt, ugyanis kerületenként 768 000–2 350 000 forint között váltakozik az átlagos kínálati négyzetméterár. A projektek között még drámaibb a különbség: a legalacsonyabb beruházás átlagára négyzetméterenként 614 ezer, a legdrágábbé pedig 3,68 millió forint. Előbbi a XIV., utóbbi a XII. kerületben fordult elő.

Nagy a különbség az egyes kerületek között (Fotó: Depositphotos)

A legdrágább kerületek toplistája a kínálati négyzetméterárak összevetésében így alakult az első negyedévben: vezet a XII. kerület átlagosan 2,35 millió forinttal, ezt az I. kerület 2,25 millió forinttal és a II. kerület 1,97 millió forinttal követi. Vagyis idén először az V. kerület kikerült a top háromból, hívta fel a figyelmet az árrangsor változására a szakember. A legkedvezőbb árfekvésű városrészeknél nem volt ilyen horderejű változás a négyzetméterenkénti átlagárban, a XXIII. kerületben 768 ezer, a XVIII. kerületben 859 ezer, a XVI. kerületben 911 ezer forintba kerül az új építésű lakások négyzetmétere.

A legnépszerűbb, több ezer új lakás építésének helyt adó kerületekben, például a IX., XI. vagy éppen a XIII. kerületben a kínálati négyzetméterár átlaga 1-1,5 millió forint között váltakozik.

„A projektek és a meghirdetett lakások számának csökkenése, valamint az árak emelkedése – miközben a tervezett projektek száma változatlan – azt mutatja, hogy a beruházók elkezdik ugyan az engedélyeztetési eljárást, de a hirdetéssel még kivárnak, míg a vásárlók sietnek a vásárlással. A jelenségnek számos oka van: a romló hitelezési feltételek, az infláció és a szomszédban dúló háború szülte bizonytalanság is, ami az építési piacot is erősen befolyásolja” – mutatott rá a jelenség magyarázatára Soóki-Tóth Gábor.
A fővárosban továbbra is megingathatatlan Angyalföld elsősége, a legtöbb projekt és lakás a XIII. kerületben épül. Az 58 beruházás és 8,3 ezer épülő és tervezett lakás kiemelkedő szám Budapesten, de a kerületben korábban volt már példa ennél magasabb számokra is. Angyalfölddel a budai oldalon csak a XI. kerület tud versenyezni, ahol a felmérés idején 42 projektben 5700 lakás épül. Ezek a számok a második legmagasabb értékek a kerületek rangsorában.

Az Otthon Centrum felmérése szerint megfordult a trend, és már nem a dél-pesti kerületekben épül a legkevesebb új lakás. Jelenleg az V. kerületben lévő 3 projekt és 34 épülő lakás a legkevesebb, míg a dél-pesti kerületekben 4-6 projektben 100 körül lakás épül. Hasonló számok jellemzik az I. és a XV. kerületeket is.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo