Elfogyott az emberek vállalkozási kedve

A szokásosnál 30 százalékkal kevesebb egyéni vállalkozó és több éves mélypontra kerülő cégalapítási érték 2022 júliusában. A nyár és az adóváltozások lenyomták a vállalkozási kedvet.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Sok szempontból igen rendhagyóak lettek a 2022 júliusi céginformációs mutatók. A nyári hónapokra általában is jellemző egyfajta szezonalitási hatás, de érdekes módon a cégalapítások júliusban még magas szinten szoktak állni, augusztusra viszont már jellemzően minden évben mélypontra kerülnek. Idén azonban a cégalapítások bezuhanása hamarabb érkezett meg, amely inkább köszönhető a gazdasági várakozásoknak, mint a nyár hatásának.

Borús piaci hangulat

Az Opten adatbázisa szerint 2022 júliusában 2 031 cégalapítás került közzétételre, ami az elmúlt 2 év legalacsonyabb értéke, és az előtte lévő években is csak a koronavírus első hulláma, illetve az augusztusi uborkaszezon tudta ennél alacsonyabbra vinni a cégalapításokat. Az idei évben azért is különösen figyelemre méltó a júliusi cégalapítási érték, mivel a kata szabályozás szigorításával elviekben meg volt az esélye, hogy több egyéni vállalkozás terelődik a társas vállalkozások irányába. Ez a hatás ugyanakkor egyelőre még várat magára. Összességében tehát a cégalapítások júliusi visszaesésének egyértelműen gazdasági okai vannak, a recessziótól való félelem, a magas infláció és a hitelkamatok nem kedveznek a vállalkozásoknak, különösen az új piacra lépéseknek.

Eltűnt a vállalkozói kedv (Kép: Pexels/Budapest LAB)

Ezt a piaci hangulatot erősíti meg egy másik fontos adatsor is, a végelszámolások számának alakulása. A végelszámolások a megszüntetésre irányuló eljárások azon típusa a társas vállalkozásoknál, amikor a vállalkozás önszántából kezdeményezi a vállalkozás megszüntetését. Egy átlagos hónapban Magyarországon 7-800 végelszámolás szokott indulni, de júliusban 1 261 végelszámolási eljárás indult. Ilyen magas értékek csak januárban szoktak előfordulni, amikor a naptári év zárásával sok vállalkozás zárja működését véglegesen is. Az, hogy a nyár közepén ilyen sok végelszámolás kerüljön közzétételre, egészen példa nélküli. A végelszámolási értékben ugyanakkor már részben benne van a kata szigorítás hatása is, hiszen sok betéti társaság tartozik a törvény hatálya alá, melyeknek egy része úgy ítélte meg, hogy nem tudja folytatni a működését.

Még mindig sok, de egyre kevesebb az új egyéni vállalkozó

Az egyéni vállalkozók száma elképesztően sokat növekedett az elmúlt évtizedben, a 2012-es 300 ezer körüli értékről mára a számuk megduplázódott. Még az elmúlt hónapokban is havi 7-8 ezer új egyéni vállalkozás lépett a piacra, melynek köszönhetően 2022 júliusában már több mint 600 ezer egyéni vállalkozó működött Magyarországon. A kata szigorítás hírére ugyanakkor jelentősen visszaesett az új egyéni vállalkozó bejegyzések száma, július hónapban már „csak” 5 503 új egyéni vállalkozó jött létre az Opten adatai szerint. Az új egyéni vállalkozók száma tehát még mindig messze meghaladja az új társas vállalkozások számát, ugyanakkor az egyéni vállalkozások körében a megszűnések száma is igen magas. Havi szinten 4 ezer egyéni vállalkozás szűnt meg az elmúlt hónapokban, de várhatóan ez is növekedni fog a kata szabályozás szigorításának hatására. Ezekből a számokból már kiolvasható, hogy az egyéni vállalkozók száma összeségében nem fog tudni növekedni, és a mostani 600 ezer körüli szinten maradhat sokáig, de enyhe csökkenés is elképzelhető akár már a 2022-es évben is.

Vége lehet a kényszertörlési hullámnak is, a megszűnések száma is alacsonyan

A végelszámolási eljárásokkal ellentétben a kényszertörlési eljárások száma jelentősen lecsökkent, a felszámolási eljárások száma pedig átlagos értéket hozott júliusban. Egészen pontosan 1 229 kényszertörlési eljárás került közzétételre júliusban, tehát nagyon leegyszerűsítve, ennyi volt azon magára hagyott vállalkozások száma, ahol hivatalból kezdeményezett megszüntetési eljárás indult. A mostani kényszertörlési érték rendkívül alacsonynak számít mind az elmúlt hónapok, mind a COVID előtti értékekhez képest. 2021 ősze óta aránylag magasan volt a kényszertörlések száma, az eljárás tavaly nyári szüneteltetésének, majd újraindulásának köszönhetően, de az adatok alapján úgy tűnik, ez az ideiglenes technikai hatás teljesen eltűnt a számokból, vége van a kényszertörlési hullámnak. Felszámolási eljárásból 478 indult 2022 júliusa során, ami egy átlagos havi értéknek tekinthető az elmúlt évek adatai alapján.

A megszüntetési eljárások visszaesésnek és a nyári időszaknak köszönhetően jelentősen visszaesett a cégtörlések száma. Július hónapban összesen 1 692 társas vállalkozás szűnt meg az Opten adatai szerint, ami annyira alacsony értéknek számít, hogy nagyságrendileg egyezik a tavaly nyári cégtörlési értékekkel, amikor még a kényszertörlési eljárások szüneteltetés alatt voltak. Vélhetően ez az érték nem marad ilyen alacsonyan a következő hónapok során.

Lassan növekvő társas vállalkozási szám, stagnáló egyéni vállalkozói értékek év végéig

Amennyiben a jelenlegi trend folytatódik, és nem lesz újabb jelentős módosítás cégjogi vagy adójogi értelemben, akkor a társas vállalkozások száma még növekedhet valamelyest év végig, de az egyéni vállalkozók számának növekedése egészen biztosan befékeződik. Természetesen sok múlik még azon is, hogy kialakul-e tényleges recesszió, vagy az megmarad a várakozások szintjén, de alapvetően a cégbázis eloszlása megváltozhat az előző évekhez képest. Újra előtérbe kerülhetnek a társas vállalkozások, melyeknek száma 530 ezer fölé is mehet az év végéig, míg az egyéni vállalkozók száma inkább csökkeni fog a mostani 600 ezres szintről.

Az Opten – Cégfluktuációs Index (az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez) júliusi értéke átlagosan 8 százalék körül mozgott. Megyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt az Opten – CFI Hajdú-Bihar, Tolna és Zala megyékben érte el a legjobb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest, Komárom-Esztergom és Pest megye produkálta.

Véleményvezér

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján 

A magyar jogásztársadalom levizsgázott.
Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo