Elégedettségmérő rendszert telepítettek Ferihegyen

Július nem csak zsinórban az ötödik hónap volt, amikor a repülőtér forgalma meghaladta az egymillió főt, hanem a hetedik hónap, amikor a másfél millióhoz is közel volt az utasok száma. Január és július között összesen 8,2 millió utast szolgáltak ki, 24 százalékkal többet, mint 2022 azonos időszakában, és többet, mint 2021-ben egész évben.

A cargo fejlesztések az előtér átadását követően is folytatódnak a repülőtéren; a BUD Cargo Cityben rendelkezésre álló raktárterület további 6500 m²-rel bővül, irodákkal és egyéb támogató infrastruktúrával kiegészítve hozzájárul a budapesti repülőtér regionális jelentőségének növeléséhez.

További fejlesztések a még jobb utasélményért

A Budapest Airport vezetősége a teljes repülőtéri ökoszisztémával közösen megfelelő létszámú személyzettel és minőségjavító fejlesztések egész sorával biztosította a nyári csúcs gördülékeny kezelését, az elmúlt hónapokban pedig további újításokkal járt az utasok kedvében.

Ilyen például az a négy darab, egyenként kétfős, hangszigetelt csendes fülke, amelyek nyugodt környezetet biztosítanak azon utasok számára, akik koncentrált olvasással vagy megbeszélések lebonyolításával szeretnék töltenék a várakozási időt, vagy egyszerűen egy kis egyedüllétre vágynak. A lelkes olvasók külön olvasósarkot is kaptak az 1. mólóként és a B utasmólóként ismert indulási területeken, ahol kényelmes fotelek és a repülőtéren töltött időre szabadon kölcsönözhető könyvek is rendelkezésre állnak. A zenei beállítottságú utazók a B oldali utasmóló bejáratánál kihelyezett zongorán mutathatják meg tehetségüket, vagy élvezhetik utastársaik játékát. A 2B Terminálon októberben megnyitott kilátó- és dohányzóterasz indukciós töltőkkel és USB csatlakozókkal ellátott padokkal egészült ki, a környezetet pedig növényzet teszi még kellemesebbé.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo