Elárulták a britek, mennyi pénzt vettek el az oroszoktól

A brit kormány eddig több mint 25 milliárd font (csaknem 12 ezer milliárd forint) értékű orosz pénzügyi eszközt zárolt az ukrajnai háború miatt Oroszországgal szemben elrendelt szankciók részeként – közölte a londoni pénzügyminisztérium.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A tárca a pénzügyi szankciók érvényesítéséért felelős minisztériumi hivatal (Office of Financial Sanctions Implementation, OFSI) éves összesítését ismertető tájékoztatásában kiemeli, hogy Oroszország még soha nem szembesült olyan mértékű szankciókkal, amelyeket Nagy-Britannia és szövetségesei az ukrajnai háború kezdete óta foganatosítottak.

A minisztérium adatai szerint a büntetőintézkedések több mint 400 milliárd dollár pénzforrástól fosztották meg Oroszországot; ez négyévi orosz katonai költségvetésnek felel meg. A brit kormány a zárolt orosz pénzügyi eszközök hozamából 2,26 milliárd font (1080 milliárd forint) értékű hitelkeretet állított össze Ukrajnának hadianyagok beszerzésére, és a minap folyósította a hitelcsomag első 752 millió fontos részletét.

A hitelmegállapodást Rachel Reeves brit és Szerhij Marcsenko ukrán pénzügyminiszter írta alá a brit kormány által az ukrajnai rendezés ügyében március elején összehívott londoni csúcsértekezleten.

A hitelcsomagot a szankciók alapján zárolt orosz szuverén vagyoneszközök hozamából törlesztik, így Ukrajnát a kölcsön után nem terheli visszafizetési kötelezettség. A brit kormány álláspontja szerint a nemzetközi jog egyértelműen kötelezi Oroszországot az általa Ukrajnának okozott háborús károk megtérítésére, így felhasználhatók a zárolt orosz vagyoneszközök Ukrajna pénzügyi támogatására.

London többször hangsúlyozta, hogy a kölcsön nem a befagyasztott orosz tőke elkobzását jelenti.

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo