Egyszerűbbé tenné az életet Matolcsy

A tervezett adóváltozások Matolcsy György szerint 150-200 milliárd forinttal csökkentik a vállalkozók terheit; kis intézkedések ugyan, de "könnyítenek, gyorsítanak és olcsóbbá teszik a vállalkozások életét".

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A nemzetgazdasági miniszter kedden, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. konferenciája után újságíróknak az origo.hu hírportálon ismertetett újabb csomagról azt mondta: azt sokkal inkább lehet "adócsokornak" nevezni, mivel alapvetően olyan adókönnyítésekről van szó, amelyek vagy az adórendszerben lévő terheket csökkentik, vagy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által az adóhatékonyság ügyében tett lépéseket teszik egyszerűbbé. A vállalkozások azt fogják érezni az adókkal, az illetékekkel vagy az adózási kapcsolatokkal összefüggő sok területen, hogy könnyebbé vált az élet - írta a Magyar Távirati Iroda (MTI).

A miniszter szerint azzal, hogy véglegessé, teljessé teszik az egykulcsos arányos 16 százalékos adórendszerre történő átállást, ami szintén benne van a programban, 100 milliárd forinttal több pénzt hagynak a családoknál, ami szintén segíteni fogja a vállalkozókat, mert több lesz a vásárló - fejtette ki.

Egyszerűbbé tenné a vállalkozások életét Matolcsy - Fotó: MTI

A fedezeteket firtató kérdésre azt válaszolta, hogy minden, ami a bürokráciát csökkenti, a vállalkozókról terhet vesz le, ingyen van az állam szempontjából. A családoknál maradó 100 milliárd forintot betervezték a 2013-as költségvetésbe - mondta.

Arra a kérdésre, hogy milyen költségvetési kiigazításra lesz szükség a kormány és a nemzetközi szervezetek költségvetési hiányra vonatkozó számításaiban lévő 300-350 milliárd forintos eltérés miatt, amelyről Varga Mihály beszélt hétfőn, kijelentette: két szempontból is van eltérés. Az egyik különbség az, hogy a kormány a jövő évi költségvetést 3 százalék alatti hiánnyal, nagyon szilárdnak látja, míg a másik fél még nem látja ezt ilyen pozitívan. A miniszter szerint eltérőek az álláspontok arról is, hogy ki milyen intézkedéseket tartana szükségesnek. Hozzátette: a főtárgyaló a napokban még nyilatkozni fog erről.

Jó lesz kisadózónak lenni?

A múlt hétfőn elfogadott változtatások, így a hétfő este 236 igen, 32 nem szavazattal és 54 tartózkodás mellett elfogadott adótörvény elemei többek között lehetővé teszik a kisadózó vállalkozások tételes adója kapcsán a kisadózó számlájának elszámolhatóságát. Balog Ádám adóügyekért felelős helyettes államtitkár szerint – mint azt egy hete az MTI kérdésére kifejtette – az eredeti, júliusi javaslatban megfogalmazott tiltás az indokolatlan számlakibocsátásokkal összefüggő visszaélések megakadályozását szolgálta.

Iparűzésiadó-fizetési kötelezettség

A módosítások a kisadózó iparűzésiadó-fizetési kötelezettségét is érintették.

A helyi iparűzési adót a vállalkozás teljesítheti tételes adóalap meghatározásával is. Ebben az esetben az adó összege a rögzített adóalap és a települési adómérték szorzata, amelyet két részletben kell megfizetni. A tételes adóalap maximális éves összege telephelyenként 2,5 millió forint.

Ha a kisadózó ezt a módszert választja, megszűnik az iparűzésiadó-bevallási, adóelőleg-bevallási és -fizetési, sőt az iparűzési adó alapjának megosztási kötelezettsége is.

További részletek itt olvashatók!

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo