Egyre több jelzáloghitelt vesznek fel a magyarok

Idén már mintegy 147,5 milliárd forint jelzáloghitelt használtak fel a lakáspiacon a Duna House adatai alapján, ami 19 százalékos emelkedés a tavalyi első két hónaphoz képest.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

depositphotos.com

Ez az otthonteremtési szándékú ingatlanvásárlások növekedését jelzi, és ez a folyamat a várakozások szerint az egész évre jellemző lesz.

Fülöp Krisztián, a cég hitelcentrumának vezetője szerint a folyósított jelzáloghiteleknél éves szinten 5-10 százalékos növekedést várnak, ami elsősorban a hitellel vásárlók számának növekedéséből adódhat. Úgy vélte, a jelzáloghitelezésben még jelentős potenciál van, amit a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően is egyre tudatosabban és biztonságosabban tudnak kihasználni a lakásvásárlók.

Az átlag 16,7 millió forint Budapesten 

Tavaly az utolsó negyedévében Budapesten a felvett átlagos hitelösszeg 16,7 millió forint volt, ami 1,5 millió forinttal volt magasabb a 2019. év eleji összegnél. Az adatok alapján országosan nem volt érezhető ilyen mértékű növekedés, a keleti országrészben átlagosan 10 millió forintot vettek fel a lakásvásárlók, míg nyugaton ez az összeg kicsivel 11 millió forint felett volt az elmúlt év minden negyedévében. A fővárosban a legmagasabb a 20 millió forint feletti hitelek részaránya, itt a hitelfelvevők 28 százaléka legalább ekkora összegű pénzügyi segítséget vett igénybe lakásvásárláshoz.

A jelzáloghitelt igénylők legnagyobb arányban 20 éves futamidővel kalkulálnak. Vidéken ez több mint 50 százalék, Budapesten csak 39 százalék, igaz a főváros esetében több a 25 és a 30 éves futamidő is: 25 évre a hitelfelvevők 23 százaléka, 30 évre 10 százaléka kötelezi el magát a fővárosban.

Tavaly a jegybank adatai szerint 909,87 milliárd forint lakáscélú hitelt vettek fel az országban, ami 7 százalékos növekedés 2018-hoz képest.

Véleményvezér

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?
Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.
A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból

A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból 

Trump békegalamb helyett egyre inkább ragadozóként viselkedik.
A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns

A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns 

Sok mindenre nem gondoltak a Brexit rajongók.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo