Egyre kevesebb hamis terméket vásárolunk

A legtöbb magyar fiatal továbbra is olcsó árut vesz, de már kevesebben vannak azok, akik beérik a hamis termékkel, derült ki a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) és a TÁRKI közös kutatásából.

Az elmúlt évek javuló tendenciája ellenére a legtöbb magyar fiatal továbbra is az alacsonyabb árat nevezte meg a hamis áru vásárlásának legfőbb motivációjaként. Többségük idén is az eredeti terméket gyártó cégeket jelölte meg a hamisítás legnagyobb károsultjainak, ugyanakkor harmadával nőtt azoknak a válaszadóknak a száma, akik már tisztában vannak a negatív gazdasági és társadalmi hatásokkal is, derült ki a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) és a TÁRKI közös kutatásából.

Kevesebb hamisítvány fogy

Évente 300 milliárdba kerül nekünk a hamisítás
A szellemitulajdon-intenzív iparágakban 434 ezer munkahely esik ki közvetlenül a hamisítás következtében az Európai Unióban, ami évente 60 milliárd eurót, vagyis az érintett szektorok értékesítésének 7,5 százalékát teszi ki.
A tavalyi évvel összehasonlítva 2018-ban jelentősen visszaesett azoknak a válaszadóknak az aránya, akik az elmúlt egy évben bármilyen hamis terméket vásároltak: a 2017-ben mért 40 százalékos arányhoz viszonyítva több mint 12 százalékpontos javulást jelent (27,5%). Közülük ugyan minden második megkérdezett (51,6%) többször is vásárolt hamis árut, de a 2017-es adatokat vizsgálva (53,9%) ez több mint 2, a tavalyelőtti arányokat tekintve pedig csaknem 11 százalékpontos csökkenést jelent, derül ki a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) és a TÁRKI közös felméréséből.

Idén jelentősen visszaesett az ár szerepe a fogyasztók végső döntésének meghozatalában: a válaszadók több mint fele (54,8%) ugyan az alacsony ár miatt döntött a hamis termék megvásárlása mellett, de ez csaknem 14 százalékponttal kevesebb a tavalyi évinél (68,6%). A hamis terméket (vagy termékeket) fogyasztók közel harmada (29%) a terméket az alacsonyabb ár miatt is megveszi, függetlenül annak minőségétől, ugyanakkor a hamis cikket annak alacsony ára miatt választók 70,6 százaléka azt állította, hogy ha az eredeti termék nem lenne sokkal drágább, akkor azt vásárolta volna meg.

Kinek fáj?

A VOLT Fesztivál látogatóival készített felmérés kitért a hamisításból származó gazdasági károk megítélésére is: a válaszadók 48,7 százaléka szerint az olcsóbb hamisítványok az eredeti termékek gyártóit károsítják meg a legjobban, 31 százalékuk pedig úgy véli, hogy a fogyasztókra nézve van a leginkább negatív hatásuk. Úgy tűnik azonban, hogy a hamis termékekkel közvetlen kapcsolatba nem kerülő szereplők egyre jelentősebb szerepet töltenek be az interjúalanyok körében, hiszen a több mint 6 százalékpontos növekedéssel idén már 18,6 százalékuk gondolta úgy, hogy a társadalom vagy az állam is kárt szenved a hamisítványok megvásárlásával.

A HENT és a TÁRKI idei közös kutatása azt jelzi, hogy a válaszadókra továbbra sem az esetleges szankciók bírnak elrettentő hatással, hanem sokkal inkább a hamis termék minőségének megbízhatatlansága; a hamisítványt vásárlóknál ez az arány 70 százalék, a nem vásárolóknál pedig 77,8 százalék. Ezt követi a termékben rejlő egészségügyi kockázat, majd az átveréstől való félelem, végül a garancia és a jótállás elvesztése.

Ami a hamis termékhez való hozzáférés csatornáit illeti, a válaszadók jóval több, mint kétharmada (71%) az internetet, 29 százalékuk a piacot vagy utcai árusokat jelölte meg a hamis árucikk beszerzési helyének.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo