Egyre agyafúrtabbak a csalók, ezek a módszerek tarolnak

A tavaly tavasz óta eltelt egy év alatt 56-ról 59 százalékra nőtt azok aránya, akik személyesen érintetté váltak valamilyen, az elektronikus pénzforgalomhoz kapcsolódó visszaélési kísérletben, és 10-ről 15 százalékra ugrott azoké, akiket már megkárosítottak a csalók – derül ki a CIB Bank reprezentatív felméréséből.

A visszaélések áldozatává váló banki ügyfelek aránya annak ellenére emelkedik, hogy a lakosság a felmérés eredményei szerint egyre jobban felismeri a csalásra utaló jeleket. A személyes adatok, jelszavak megszerzésére irányuló kísérleteket egy éve még a megkérdezettek 67 százaléka azonosította gyanús jelként, az idei felmérésében már 79 százalékra ugrott ez az arány. Hasonló a helyzet a túlságosan sürgető hangnem alkalmazásával vagy a rossz magyarsággal, hibás helyesírással írt szövegeknél is, előbbinél 51-ről 59 százalékra, utóbbinál pedig 61-ről 69 százalékra nőtt egy év alatt azok aránya, akik ezeket csalás lehetőségére utaló jelnek tekintik.

A megkárosított banki ügyfelek 45 százaléka mondta azt, hogy jobban fél a hasonló visszaélésektől a történtek óta, a sikertelen csalási kísérlettel szembesülőknél csak 19 százalék ez az arány. Mindkét csoportban jelentős, 24, illetve 31 százalékos azok aránya, akik próbálnak tájékozódni, további ismereteket szerezni a kibercsalásokról.

Az elkövetési módszereknél a telefonos megkeresés a leggyakoribb (44 százalék), amit szorosan követett az sms üzenet és a csaló e-mail (42-42 százalék). Nem elhanyagolható az online piacterek súlya sem, a válaszadók 21 százaléka nyilatkozott úgy, hogy már hamis weboldalra irányítva is próbálták megkárosítani.

A kibercsalásokkal összefüggésben a legtöbben a bankokat és a hatóságokat tekintik a leginkább hiteles információforrásnak, előbbieket a válaszadók 62 százaléka, utóbbiakat 63 százaléka mondta, de viszonylag sok megkérdezett, 33 százalék említette a Magyar Nemzeti Bankot is.

Véleményvezér

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.
Az Európai Csalásellenes Hivatal szerint 10 milliárd forintot kell visszafizetnie Magyarországnak

Az Európai Csalásellenes Hivatal szerint 10 milliárd forintot kell visszafizetnie Magyarországnak 

Bajban a kulturális és innovációs miniszter.
Bulgáriával közösen repesztünk az utolsó helyen

Bulgáriával közösen repesztünk az utolsó helyen 

Európa végére süllyedtünk.
Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen

Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen 

Az ügyeskedők nagy korszaka jöhet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo