Egyes elemzők szerint máris recesszióba került az amerikai gazdaság Trump vámjai miatt

Miközben a piacok már korábban beárazták, hogy 15-20 százalék közötti átlagos vámterhelést kapnak a nyakukba az országok, tegnap megint gyökeresen megváltozott minden. Pedig már szépen alakult az „adj a pletykára és vásárolj a hírre” forgatókönyv.

Mindeközben mások is próbálták összerakni a matekot, pl. a Bloomberg a beharangozott logika mentén.

Az amerikai vámtarifák és adókülönbözetek

Forrás: Bloomberg

Mint a két táblázatból is látható, a WSJ által leírt logika van a számok mögött.

Ez pedig egy elégé furcsa „kisiskolás” gondolkodás. Olyan fenyegetés, ami mögött a deficit aranyával arányos vám fenyegetés áll. Ez pedig azt a szándékot jelzi, amelyről korábban is beszéltünk, beszéltek, a kereskedelmi deficit megszüntetése. Csak az a furcsa ebben a dologban – ismételten –, hogy miért kell közben a piacokat, a piaci szereplőket – s nem csak a részvényesekre, hanem pl. a vállalatvezetőkre, fogyasztókra, stb. gondolok – félrevezetni mindenféle egyéb kommunikációval.

Az aranykort pedig úgy tűnik, hogy úgy kell érteni, hogy visszamegyünk 100 évet az időben. Ugyanis az új átlagos vám mértéke, a 25-30 százalék az akkori átlag környékén lehet, lenne. Az pedig a „Golden Age” korába, a múlt század fordulójára visz vissza. Lásd az alábbi grafikont:

Az USA átlagos vámtarifájának alakulása a múltban

Forrás: Wikipédia

Ez pedig azt jelenti, hogy a vám körüli híráramnak továbbra sincs vége. Most a piacok beárazzák az újabb rosszabb szcenáriókat. Aztán reménykedhetünk abban, hogy Trump nem kap elő valami másik, új, még rosszabb alternatívát nyújtó matekot. Ugyanakkor most azt gondolhatjuk, s gondolom is, hogy a tegnap bejelentett számoknál jobb lesz a vége. Valószínűleg a piac is így fog gondolkozni. Csak addigra nehogy késő legyen, s a sok bizonytalanság ne küldje az amerikai és más gazdaságokat is padlóra. Mert a GDPNow szerint már mélyen recesszióban lehet az amerikai gazdaság. 

Véleményvezér

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo