Egészen meglepő, hol kezdték el spórolt pénzügyet gyűjteni a magyarok

Bár borúlátóbbak lettek a magyarok az anyagi helyzetük miatt, de sokkal előrelátóbbak. Idén átlagosan 40 616 forintot tettek félre havonta a megtakarítani tudó magyarok, 14 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A legtöbben váratlan helyzetekre vagy pénzügyi tartaléknak spórolnak, hogy legyen mihez nyúlni, amikor kell, de sokan tesznek félre valamilyen nagyobb értékű vásárlásra, például lakásra vagy autóra. A nők jobban odafigyelnek a pénzügyi egészségükre, de a megtakarítás céljában és a befektetések kezelésében is fontosabb számukra a biztonság, hiszen kockázatkerülőbbek, mint a férfiak.

A magyar háztartások 52 százaléka úgy érzi, romlott az anyagi helyzete az utóbbi 2-3 évben, míg egy évvel korábban ez az arány még 44 százalék volt. Egyre tudatosabbak azonban a pénzügyeikben a magyarok: míg 2019-ben 70 százalék tartotta fontosnak, hogy félretegyen, 2023-ban ez az arány már 82 százalék volt – derül ki az IMAS International az Erste Csoport számára készült, a 15 évesnél idősebb, bankkapcsolattal rendelkező lakosság körében végzett reprezentatív kutatásából.

„A felmérés szerint egyre többen vannak azok, akiknek van megtakarítása, a válaszadók több mint 85 százaléka nyilatkozott így. Az utóbbi évek krízisei, a koronavírus-járvány, majd az orosz-ukrán háború okozta bizonytalan helyzet hatására csökkent azok aránya, akik azt mondták, hogy semmilyen megtakarítással nem rendelkeznek” – mondta el Harmati László, az Erste lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese.

Azok közül, akik megtakarítanak, 55 százalék minden hónapban ugyanannyit tesz félre, míg 45 százalék azt rakja el, ami a hónap vagy az év végén marad. A magyar bankolók 9 százaléka nagyon elégedett, míg további 20 százalék inkább elégedett azzal az összeggel, amit meg tud takarítani, ezzel szemben 31 százalék egyáltalán nem, további 15 százalék pedig inkább nem elégedett azzal, amit félre tud tenni. A legtöbben váratlan helyzetekre (55 százalék), illetve pénzügyi tartaléknak (53 százalék) tesznek félre, de sokan gyűjtenek egy nagyobb jövőbeli kiadásra, lakás vagy autó vásárlására (38 százalék).

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo