Ebből még baj lesz: történelmi csúcson az élelmiszerárak

Decemberben történelmi csúcsra emelkedtek a globális élelmiszerárak, és meghaladták a 2008. évi szintet, amikor a rendkívüli drágulás számos fejlődő országban váltott ki zavargásokat - derül ki az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) szerdán ismertetett adataiból.

A FAO úgynevezett globális élelmiszerár-indexe 214,7 pontra szökött fel az év utolsó hónapjában a novemberi 206,0 pontról, s ezzel meghaladta a 2008 júniusában beállított 213,5 pontos történelmi rekordot. A legnagyobb mértékben a gabonafélék és a növényi olajok drágultak, főként a rossz időjárás miatt. A gabonafélék, olajos magvak, tej-és hústermékek, cukor árának havi változását tükröző index sorban már a hatodik hónapja emelkedett.

A FAO elemzői szerint az árak tovább emelkedhetnek, különösen a kukorica, a búza, illetve más gabonafélék drágulhatnak a következő hónapokban a mezőgazdaság számára kedvezőtlen időjárás miatt. Ugyanakkor arra is felhívják a figyelmet, hogy bár az árak most magasabbak, mint a 2007/2008-as élelmiszerválság idején, az akkor a válság kialakulásában együttesen ható tényezők - rossz termés a fejlődő országokban, ugrásszerű olajár emelkedés - nem hatnak olyan nagy erővel. Ráadásul a raktárkészletek felszabadításával egyelőre még enyhíteni lehet a rossz időjárás miatt bekövetkezett termeléscsökkenés hatásait.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo