Dübörög Ferihegy, annyi az utas, mint még soha

A 2024-es rekordév után idén januárban tovább emelkedett az utasforgalom a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren; 1 293 556 utas utazott januárban a fővárosi légikikötőből, ami nem csak a tavalyi adatot haladja meg 17,5 százalékkal, hanem minden idők legmagasabb elsőhavi utasforgalmát jelenti. Az újabb rekord hátterében a magyarok utazási kedvének emelkedése mellett Magyarország, mint úti cél népszerűsége áll. A Budapestről indulók körében ebben a hónapban London, Isztambul és Párizs voltak a legnépszerűbb desztinációk.

A repülőtéren kezelt áru mennyisége is jelentős emelkedést mutat; a 2025 januárjában kezelt 28 646 tonna 58,5 százalékkal több, mint a tavalyi év azonos időszakában mért adat.

Csak február elejéig hat új járat indulását jelentette be a Budapest Airport

A VINCI Airports hálózat részeként működő Budapest Airport diverzifikációra épülő járatfejlesztési stratégiával támogatja a repülőtér folyamatos utasszám-növekedését. A stratégia célja a járathálózat sűrítése, mind új célállomások bevonzásával, mind pedig a meglévő úti célokra repülő légitársaságok számának bővítésével, lehetővé téve az utasoknak, hogy a számukra legmegfelelőbb szolgáltatást vehessék igénybe a kiválasztott útvonalon.

Nagyon szeretnek minket a külföldi turisták
Nagyon szeretnek minket a külföldi turisták
Fotó: Budapest Airport
Az évindítás óta a Budapest Airport hat új járat indulását jelentette be, új és meglévő úti célokra egyaránt.

Bővül az elérhető járatok száma az Egyesült Királyság és Magyarország között; októberben a Jet2.com új, East Midlandsbe és Newcastle-be közlekedő járatai elsősorban a beutazó turizmust támogatják, lehetőséget biztosítva az angol turistáknak Magyarország felfedezésére. Ezekkel együtt a Jet2.com már hat célállomásra biztosít járatot Budapest és az Egyesült Királyság között az idei télen.

Az easyJet is színesíti kínálatát; 2025-ös téli menetrendben két gyönyörű francia városba, Bordeaux-ba és Nantes-ba kínál kedvező árú, közvetlen légi összeköttetést az utasoknak, tovább erősítve Budapest közvetlen légi elérését a francia vidéki városokkal.

Véleményvezér

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad 

Babis célja egypárti kormány létrehozása, amelyet más pártok kívülről támogatnának.
Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo