Drámaian visszaesett a lakásépítések száma Magyarországon

Magyarországon 2010 előtt még évi 30-40 ezer lakás épült, tavaly kevesebb mint 19 ezer. A visszaesés 2024 első negyedévében is folytatódott. A vármegyék között hatalmas különbségek vannak: tízezer lakosra Nógrádban tavaly mindössze 2 új lakás jutott, Győr-Moson-Sopronban viszont 37 - derül ki az Ingatlannet elemzéséből. Az építési szándék visszaesését is jelzi, hogy tavaly 39 százalékkal kevesebb lakás építését engedélyeztették vagy jelentették be, mint egy évvel korábban.

Egyre kevesebb lakás épül Magyarországon: a 2022 végén indult csökkenő tendencia ugyan tavaly az utolsó negyedévben megtört, de 2024 első negyedévében ismét visszaesést regisztrált a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Összességében 2023-ban az egy évvel korábbinál 9 százalékkal kevesebb, 18,6 ezer lakást vettek használatba. Legutóbb öt évvel ezelőtt épült ennél kevesebb lakás. 2024 első negyedévében ismét jelentős csökkenést mértek az előző évhez képest, 23 százalékot, 2779 átadott lakással. Budapesten 35 százalékkal kevesebb, 910 új lakás készült el.

Az elmúlt évek lakásépítési adataiból kiderül, hogy 2010 óta csak egy évben, 2020-ban épült kiugróan sok lakás az országban, több mint 28 ezer, ami 34 százalékos éves növekedés volt. Ha azonban 2010 előttre is tekintünk, akkor az látszik, hogy akkoriban még ennél is többet, évente 30-40 ezer új lakást adtak át. A csúcsév 2004 volt, 43,9 ezer lakásépítéssel. Majd a 2008-2009-es gazdasági válságot követően évekre alábbhagyott a lakásépítési kedv.

Budapesten 2021-ben még több mint hétezer lakás épült, 2022-ben 6,6 ezer, 2023-ben pedig közel 4 százalékkal kevesebb, 6,3 ezer.

Tavaly a fővároson kívül 15 vármegyében csökkent, és mindössze négyben emelkedett az átadott lakások száma. Az országos csökkenésben a legnagyobb szerepe a Budapesten és a jelentős lakáspiaci súlyú vármegyék többségében tapasztalt visszaesésnek volt – derül ki a KSH adataiból. A vármegyeszékhelyeken 29 százalékkal kevesebb lakást adtak át, mint egy évvel korábban. A többi városban 2, a községek 8,5 százalékos csökkenés volt.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo