Csomagautomata rajongó a magyar

A közép-európai vásárlók egyértelműen preferálják a kifejezetten gyors házhoz szállítást - leggyakrabban azért, mert egy korábbi bevásárlás során valami kimaradt -, a magyarok azonban a többi országhoz képest kevesebbet áldoznának erre, és míg kétharmaduk házhoz kéri a rendelését, a csomagautomaták így is nálunk a legnépszerűbbek. Ez derül ki az aznapi kiszállításra specializálódott nemzetközi okoslogisztikai vállalat, a DODO legfrissebb, reprezentatív kutatásából*, amely négy ország rendelési szokásait hasonlította össze.

A legnagyobb arányban a német vásárlók fizetnék a legtöbbet – 13 eurót (több mint 4800 forintot) vagy még annál is magasabb összeget -, míg a csehek a legkevesebbet. A legspórolósabbak azonban a magyarok: minden 3. hazai vásárló mindössze 3 eurót (mintegy 1200 forintot) fordítana az expressz kézbesítésre, egy másik harmaduk pedig maximum 4,5-6,5 euró (1700-2400 forint) közötti összeget szánna erre - ebben a díjazási sávban a németek és a szlovákok is megelőznek minket.

A német vásárlókhoz hasonlóan a magyarok többsége is, több mint 60 százaléka otthonra vagy a munkahelyére rendel. A régión belül kiemelkedő aránnyal, közel egyharmaduk részesíti előnyben a csomagautomatákat, és csupán minden 20. vásárló veszi át az online megrendelését átvételi ponton – ami a csehek esetén a második helyen szerepel, de a szlovákok egyötöde is előszeretettel veszi igénybe - vagy személyesen az üzletben – ami a négy ország tekintetében egyértelműen a legkevésbé kedvelt megoldás, 5 százalék körüli a gyakoriságuk.

Abban a magyar, német, cseh és szlovák vásárlók is egyetértenek, hogy a megrendelést befolyásoló alaptényezőkön túl – mint az áruk magas minősége és a kiszállítás költsége -, kiemelten fontos az általuk preferált szállítási mód és a gyors kézbesítés lehetősége is. Az utolsó kilométeres városi logisztikai szolgáltatásokat kínáló DODO felmérése alapján tehát kijelenthető, hogy e-kereskedelmi szempontból Közép-Európában, így Magyarországon is komoly vásárlást befolyásoló tényezőnek számít az aznapi, gyors házhoz szállítás lehetősége.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo