Célzott adóellenőrzésekbe kezdett a NAV

A transzferár dokumentációk szakszerű és pontos elkészítése, valamint az adóhatósági ellenőrzések eddig is kihívás elé állították az adózókat, idéntől azonban szigorítottak a vonatkozó jogszabályokon és ennek eredményeként jelentősen emelkedtek a mulasztási bírságok is, ráadásul a transzferár dokumentációkat a NAV is szigorúbban ellenőrzi. Új elemként jelent meg, hogy a transzferárazásban érintett vállalkozásoknak a kapcsolt tranzakciókra vonatkozó piaci árat és az azzal kapcsolatos további információkat már az éves társasági adóbevallásban rögzíteniük kell. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az adóhatóság az adatszolgáltatások ellenőrzése után célzott ellenőrzéseket indított a kapcsolt vállalkozással rendelkező társaságoknál, amely során sok esetben adóellenőrzésre is sor került, jelenleg jellemzően a 2021-es üzleti évre vonatkozóan – hívja fel a figyelmet Kiss Tamás, a SALDO Zrt. tanácsadó üzletágának igazgatója.

A kapcsolt vállalkozások közötti ügyletek nyilvántartására vonatkozó szabályok hozzávetőlegesen 15-20 ezer céget érintenek Magyarországon. Az adóhatósági vizsgálatok megkezdésekor az adóellenőrök nemcsak, hogy tüzetesen átnézik a transzferár dokumentációkat, de egy 17 kérdéses kérdőív kitöltését is kérik, melynek segítségével megállapítják, hogy a dokumentáció a kapcsolt vállalkozások minden ügyletére kiterjed-e.

Megkezdte az adóhatóság a transzferár adatszolgáltatások ellenőrzését (Fotó: Depositphotos)
Megkezdte az adóhatóság a transzferár adatszolgáltatások ellenőrzését (Fotó: Depositphotos)

Az egyre fokozódó ellenőrzések hátterében az idei évre bevezetett transzferár adatszolgáltatás állhat, melyet az érintett adózóknak először a 2022. üzleti évre vonatkozóan kellett elkészíteniük, azonban ebből következtetni lehet az előző években megvalósult kapcsolt tranzakciókra is.

„Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az elmúlt hónapban jellemzően azok a vállalkozások kerültek az adóhatóság figyelmének középpontjába, akik kapcsolt vállalkozásaikkal nagy összegű ügyleteket bonyolítottak le, függetlenül attól, hogy ezek hazai vagy külföldi kapcsolt vállalkozással valósultak-e meg, vagy hogy az ellenőrzött vállalkozások nyereségesek-e. Az ilyen nagy összegű kapcsolt tranzakciókról, az adóhatóság kizárólag az adatszolgáltatásból értesülhetett, hiszen a rendelkezésre álló, strukturált adatok alapján már sokkal könnyebben szűri ki a transzferár szempontjából kockázatos ügyleteket” – mondja Kiss Tamás transzferár szakértő, a SALDO Zrt. tanácsadó üzletágának igazgatója.

Minden eddiginél többet lát a NAV

Az elmúlt évben alapvetően szigorodtak a kapcsolt vállalkozások között folytatott ügyletekre, valamint ezek nyilvántartására vonatkozó kötelezettségek, melynek következtében a transzferár dokumentáció a sürgető adótanácsadási feladatok közé került. Amennyiben egy cég közvetve vagy közvetlenül részt vesz egy másik vállalkozás irányításában, ellenőrzésében vagy tőkéjében, – azaz egy tulajdonosi vagy érdekkörbe tartoznak –, az egymással folytatott ügyleteik során alkalmazott árakat a szokásos piaci feltételek szerint kell megállapítaniuk, , vagyis szokásos piaci árat kell meghatározniuk, erről pedig részletes dokumentációt kell készíteniük. Az új szabályozások szerint azonban az érintett adózóknak már az éves társasági adóbevallásban rögzíteni kell a kapcsolt tranzakciókra vonatkozó piaci árat és az annak meghatározásánál alkalmazott módszert, valamint az azt alátámasztó tényeket és körülményeket is.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo