Budapest nem kér az iparűzési adó módosításából

A Fővárosi Közgyűlés szerdán határozatban mondta ki, hogy nem támogat olyan változtatást, amely az iparűzési adó szempontjából negatívan érinti a kerületi és fővárosi önkormányzati bevételeket.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Kép: MTI Fotó: Balogh Zoltán

A testület - 18 igen szavazattal meghozott - döntésével felkérte Karácsony Gergely főpolgármestert, kezdjen tárgyalásokat az önkormányzati szövetségekkel a javaslattal szembeni közös fellépésről.

A Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes által jegyzett előterjesztésben arról írtak, hogy a sajtóban megjelent hírek szerint a Nemzeti Versenyképességi Tanács javaslatokat fogalmazott meg "az iparűzési adó átalakítására" vonatkozóan, amelyek a kormány elé kerülhetnek.

Mit mondanak a vidéki városok?
Néhány nappal ezelőtt laptársunk, a Privátbankár.hu megkeresett több megyei jogú város önkormányzatát, hogy miként értékelik, hogy hozzá akarnak nyúlni az iparűzési adóhoz, illetve várhatóan mekkora bevételkiesést okozna a településnek, amennyiben a kormány tényleg elfogadja a Versenyképességi Tanács javaslatát. Részletek >>>
Varga Mihály pénzügyminiszter tájékoztatása szerint az egyik változás a helyi iparűzési adó decemberi feltöltési kötelezettségének eltörlése lehet 2021-től. A javaslatok között szerepel az is, hogy az értékcsökkenési leírás levonható legyen az adóalapból, továbbá a tanács tárgyalt arról is, hogy a vállalkozások a kutatás-fejlesztésre fordított költségeik ötszörösét vonhassák le az adóalapból.

40 milliárd forint kiesés

A városvezetés becslései szerint ez az intézkedés körülbelül egyszeri 20 milliárd forintot és további évenkénti 20 milliárd forintot vonna ki fővárosi szinten Budapest költségvetéséből.

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes a javaslat elfogadása előtti vitában közölte: az indítvány célja, hogy "vörös vonalat" húzzanak a kormány iparűzési adót érintő elképzelése előtt, amely szerinte több tízmilliárd forinttal rövidítené meg a főváros és a kerületek költségvetését, ráadásul úgy, hogy nagyrészt a multinacionális vállalatoknak kedvezne.

Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy az iparűzési adó változtatását érdekképviseleti szervek kezdeményezték, a magyar gazdaság fejlődésének üteme pedig lehetőséget teremt a vállalkozásokat segítő adócsökkentésre.

Niedermüller Péter (DK), a VII. kerület polgármestere hangsúlyozta, azt szeretnék, hogy a multinacionális cégeknek szánt adókedvezményt fordítsák a fővárosiak életkörülményének javítására.

Karácsony Gergely a vita végén úgy fogalmazott, a javaslattal szemben gazdaságpolitikai ellenvetéseik is vannak, de azt a város és a kerületek költségvetési helyzete miatt sem tudják támogatni.

Nem lesz belőle semmi?
Visszaléphet a kormány a helyi iparűzési adó tervezett csökkentésétől – írja a Népszava. A lapnak erről több fideszes parlamenti képviselő is beszélt.
 

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo